5. Fejezet

Meghoztuk ezt is! :D Kíváncsian vártátok Louis részeg éjszakájának következményeit, hát tessék! :D Reméljük tetszeni fog, és bár Réka épp ma utazott el, nem kell aggódni, megírtunk mindent előre, szóval szerda és szombat marad :D Jó olvasást mindenkinek, és köszönjük a kommenteket, reméljük most is írtok majd ;) ♥ 

Harry

Hazaértünk, én pedig hulla voltam. Alig vártam, hogy végre a saját puha ágyunkban aludjak. Felmentem, és beálltam a zuhany alá. Mire kijöttem Louis épp a szobában vetkőzött, és eszembe ötlött, hogy folytathatnánk mindent ott ahol abbahagytunk tegnap előtt. Hozzá sétáltam, majd lassan birtokba vettem ajkait, de miután csókunknak vége szakadt, Lou fogta magát és elment fürdeni. Felvetem egy alsót és lefeküdtem. Később ő is mellém feküdt, majd hátat fordított, én pedig elaludtam.

Már délután volt mikor felkeltem, és nem bírtam visszaaludni. A telefonom négy órát mutatott. Lementem a nappaliba, és gondoltam csinálok egy kis vacsorát, hogy együnk mikor Louis felkel. Megcsináltam a szószt, majd kifőztem a tésztát, és bár nem hangzik bonyolultnak, kicsit több mint egy órába beletelt. Kipakoltam a tányérokat, aztán leültem a tv elé és vártam, hogy Lou felébredjen. Mindenhol hülye szappanoperák mentek. Mario megcsalja Robertát, Roberta meg lefekszik visszavágásból Mario bátyjával. Fél óráig bírtam elviselni ezt a frenetikus műsort, majd kikapcsoltam a tv-t és a telefonomat kezdte el nyomkodni. Louis fél hétkor vánszorgott le az emeletről.

- Főztél? – kérdezte.
- Aha, gondoltam vacsorázhatnánk! – mondtam, majd feltápászkodtam a kanapéról. A konyhába mentem, és szedtem magunknak, majd ujjra melegítettem a mikróban a kihűlt vacsorát.
- Finom lett? – kérdeztem, mert Louis csak evett, de nem szólt semmit. Nem tudtam miért ilyen szótlan, nekem ízlett a kaja, és már többször is főztem ilyet akkor mindig ízlett neki.
- Aha. – válaszolta egyhangúan. A vacsora végéig szinte alig szóltunk egymáshoz, de azért megkérdeztem:
- Valami baj van? – bukott ki belőlem.
- Én, nem tudom, hol kezdjem Harry, de muszáj elmondanom, csak kérlek hallgass végig, és..- kezdte vonakodva Lou.


Louis

A gombóc a torkomban még nagyobb lett. Szemem szúrni kezdett, Harry eközben pedig kétségbeesetten bökdösött.
- Nem is tudom, hogy hogyan mondjam el. - ráztam meg a fejem.
- Ahogy neked könnyű. - nyúlt át keze az asztalon, megfogva kézfejem. Még ő próbál engem nyugtatni... Most még.
- Harry! - álltam fel, és az ablakhoz sétáltam. Hallottam lépteit, mögém állt, fejét a vállamra jahtotta.
- Gyere, üljünk le. - simogatta meg vállam. - Gyere, Lou!
Követtem a kanapéig, leült velem szembe a dohányzóasztalra. Még nem bírtam megszólalni. Mi van, ha tényleg csak hallucinálok? Újra végig gondoltam mindent. Lola. A gombóc már akkorára nőtt, hogy nyelni sem bírtam. A hangom pedig cserben hagyott, mert ahogy szóra nyitottam a szám, csak halk sikoltás hallatszott. 

Tudnia kell, joga van hozzá. Hiszen a minap még én papoltam neki az őszinteségről. Erre megpróbálom megvezetni? Nem! Őszinte leszek, lesz, ami lesz. Végül is.
Estig ült így velem szemben. Türelmes volt, nem szólt egy árva szót sem. Csak nézett, erősen fürkészte arcom. Nekem pedig átfutott, az agyamon, hogy ezzel a baklövéssel nem csak a szerelmünket tehetem tönkre, de a barátságunkat is. Azt pedig nem élném túl... Legördült egy könnycsepp az arcomon. Harry nem hagyta, hogy földet érjen, rögtön odakapott mutatóujjával. Elhúztam az arcom. Ne legyél velem kedves, Harry! Üvöltöttem legbelül, de gyáva voltam megszólalni.
- Lefeküdtem valakivel tegnap. - bukott ki belőlem. Figyeltem az arcát, de semmi. Teste megmerevedett, tekintete elhomályosult. - Sajnálom, szerelmem!
- Ne hívj többet így. - szűrte a szavakat szinte zárt szájjal. Továbbra sem mozdult.
- Nem jelentett semmit... Én téged szeretlek, Harry! - sírni kezdtem. - Nem voltam észnél, nagyon sokat ittam.
- Legalább jobb pasi, mint én? - nevetett keserűen.
- Nem. - mondtam. - Nem fiú volt. - szinte suttogtam az utolsó szót.
Erre felállt, felment a hálóba, magára csapta az ajtót, és csörgést hallottam. Utána mentem, de az ajtó kulcsra volt zárva, hiába kérleltem nem engedett be.
- Hagyj békén! - vágott bele az ajtóba. - Még te beszéltél nekem hűségről! Meg bizalomról, mi? Hogy bízhatnék így benned? - sírt. - Amikor az első ügyedbe eső nőt megdugod?!
- Kérlek, ne mondj ilyet. - kérleltem tovább, testem összerogyott az ajtó előtt, és tovább sírtam. - Harry. Harry. Csak kérlek, engedj be. - suttogtam bele a juharfa ajtóba.
Az ajtó kinyílt, én pedig bemásztam az ágyhoz, és leültem. Harry a bőröndjével matatott.
- Hová mész? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Nem mindegy? - az, hogy durván beszélt velem, sokkal jobban bántott, mint egy arcon csapás. Mint bármi más. Persze megérdemeltem mindent, amit hozzám vágott. Minden szitkozódást. - De nagyon úgy tűnik, hogy zsákba pakolok, mert elfelejtettem ezt a rohadt lakat kódot. - csapott rá a bőröndre.
- 1821. - mondtam halkan. Kipróbálta, és a kis zár kinyílt. - Ugye nem hagysz itt? - rám szegezte villogó zöld szemeit, melyek most nem szerelemmel és boldogsággal voltak tele. Most egész halványzöld volt, könnyek buktak elő belőle, és bánatosan csillogott. Csalódott. Megcsalt.
- Szerintem jobb lenne, ha egy ideig nem aludnék itt. - mondta lassan.
- Hol töltöd az éjszakát? - kérdeztem aggódva.
- Otthon. - bökte oda.
- Ez az otthonunk. - mondtam sírva.
- Nekem ez nem az otthonom. - suttogta könnyes szemmel. Megfogta a bőröndjét, és kiment. Rögtön utána siettem.
Nem szólt hozzám, én pedig nem tudtam beszélni. Hisztérikus zokogásban törtem ki, amikor felvette téli bakancsát, a pulcsit - melyet tőlem kapott-a sálat, és a kabátját.
Kinyitotta az ajtót, éreztem, hogy egy pillanatig habozik. Aztán átlépte a küszöböt, és a lift felé ment. Én álltam-igazság szerint inkább görnyedtem- az ajtóban, és artikulálatlanul kiabáltam.
- Ne hagyj itt. Kérlek, kérlek! - de ő nem válaszolt.

Mielőtt beszállt volna a liftbe, visszanézett. Arcát elmosódva láttam a könnyektől. Felfordult a gyomrom a tudattól, hogy lehet, hogy most sétál ki az életemből.


Harry

Mindenre felkészültem. Azaz majdnem mindenre, mert erre nem lehet. Azt hittem meghalt valaki, és miután elmondja, a vállamon sírja ki magát, miközben majd bíztatóan simogatom a hátát. De nem.

Lefeküdt valakivel, és amikor kinyögte azt hittem rosszul hallok. De nem. Sajnos nem. Úgy éreztem magam, mint akit átvertek, megaláztak, felgyújtottak és hagytak elégni. De én éltem, és kibaszottul fájt a tudat, hogy Louis, az a Louis, aki a világot jelenti nekem, valaki mással hentergett újévkor, amikor velem kellet volna lennie. Azt hittem, hogy ez velünk nem történhet meg, de úgy látszik mégis.

Mikor eljöttem sírt, és kiabált, de nem hatott meg a dolog. Bevágtam az anyósülésre a bőröndöt, és elindultam. Járt az agyam, nem tudtam rájönni a dolog Miértjére !? Azt mondta szeret, de már ebben sem vagyok biztos, azt viszont nem tudom elképzelni, hogy kizárólag a szex miatt történt a dolog, hiszen előtte lévő este még én kényeztettem. Gondolkodtam, de nem tudtam rájönni, és felzokogtam, amikor rájöttem, hogy most mindennek vége. Szorosan fogtam a kormányt, annyira, hogy belefehéredett a kezem, és jóval az engedett sebesség felett hajtottam. Hullt a hó, és alig láttam kisírt szemeim miatt, de nem álltam meg. Mivel kétszer olyan gyorsan mentem előbb is értem haza. Bár már éjfél is elmúlt, reméltem anya még nem alszik, és mázlim volt.

- Kisfiam, hát te? – kérdezte, én pedig csak megöleltem, a könnyek pedig alattomosan újra folyni kezdtek az arcomon.
- Menjünk beljebb, csinálok neked egy teát! – mondta, majd leültünk a konyhában. Csendben, könnyeimet hullatva ültem és néztem, ahogy serényen dolgozik, hogy teát főzzön nekem. Mikor kész lett lerakta elém a bögrét a gőzölgő itallal, és a hátamat simogatva csak annyit mondott:
- Minden rendben lesz!- és én szerettem volna hinni ennek a mondatnak, de nagyon nem ment. Miután megittam a teámat aludni mentünk. Lefeküdtem, de csak álmatlanul forgolódtam, a könnyeim meg egyszerűen elfogytak.

Nem tudom hol rontottam el. Én megadtam neki mindent, amit adni tudtam. Szeretem őt tiszta szívemből, de most úgy érzem, ez neki már nem elég. Nem keresne lányokat, ha elég lenne neki.

Fájt a fejem, és hüppögtem, így a fürdőbe sétáltam. Arcot mostam, és bevettem egy fájdalom csillapítót. Megfordult a fejemben, hogy beveszem az egész doboz tartalmát, de elvetettem az ötletet, mert ha időben rám találnak, csak kimossák a gyomrom, és ennél jobban már amúgy sem tudnék szenvedni.

A gyógyszernek köszönhetően sikerült elaludnom, és szerencsére nem álmodtam Louissal. Reggel sajgó fejfájásomra keltem, így utam először megint a fürdőbe vezetett gyógyszerért. Lementem a konyhába, de a ház üres volt, így visszafeküdtem az ágyamba aludni.

Nagyjából ezt csináltam 5 napig, de anyu megunta:

- Kisfiam, dugd ki végre a fejedet a levegőre, mióta itt vagy alig eszel, szinte egész nap alszol. Nem kell elmondanod mi a baj, de nem engedem, hogy többet lefogyj, míg itthon vagy, szóval szedd össze magad, és mars kifelé az ágyból! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon, de még hozzátette: - És legyél kedves fürödj meg mielőtt lejössz közénk! Teljesítettem a kérését, lefürödtem, felöltöztem, majd lementem a nappaliba. A kedvencemet főzte, én pedig leültem enni. Miután befejeztük kiültünk a kertbe. El akartam neki mesélni mindent, de szerette Louist, és nem akartam bepiszkolni a szemében. Elég ha én tudom, hogy összetörte a szívemet, így hát szótlanul ücsörögve simogattam az ölemben fekvő fekete cicát, és hallgattam ahogy dorombol, egészen estig.