2.Fejezet

Meghoztuk ezt is, bár még csak szerda! Iskola időben azért nem lesz ennyi időnk, de majd igyekszünk hogy ne keljen sokat várnotok! :) Köszönjük mindenkinek a véleményét (már ami a történetet illette, nem szeretem ha olyan emberek szidnak akik nem is ismernek ;) ) tényleg sokat jelent, hogy már most ennyien írtatok! (Reméljük megtartjátok, eme remek szokást!) Reméljük, hogy ez a fejezet is elnyeri tetszésetek, mert én ma nagyon boldog vagyok! (Új telefont kaptam, akit érdekelne :D) Szóval jó olvasás! :D
A képet majdnem lehagytam ;)
Ja...és köszönjük Lizzy! :D ♥

Louis

- Otthon minden rendben? – kérdezte Anyukám, miközben segítettem neki bepakolni a mosogatógépbe.
- Persze. – mondtam. – Miért ne lenne? – aztán egy pillanatra oda pillantottam. – Talán itt nem?
- De. – mondta rögtön. – Mi baj lenne? – halkult el a mondat végére. – Csak nehéz így. Hogy alig látunk.
- Jaj, Anya! – tettem le a tányért, és szorosan megöleltem. – Tudod, hogy jövök, amikor időm engedi.

Este zuhanyzás után egy gyors kanaszta partit lezavartunk a testvéreimmel, aztán mindenki nyugovóra tért. Harry újra végignézte a kiskori fotóalbumom, és ismét nyugtázta, hogy imádnivaló voltam. Aztán gyorsan javított, hogy még most is az vagyok. Ezen jót nevettünk.

Másnap reggel sokáig aludtunk, végül is tegnap sokat kocsikáztunk… Együtt reggelizünk a családommal, és nem sokkal később már úton is voltunk London felé. Izgatott voltam, hogy mit fogsz szólni. Nagyon szépen lett berendezve, már egy-két holmit át is vittem. Persze csak olyanokat, amik nem feltűnőek.
- Itt kellett volna jobbra menni! – kiáltott fel mellettem. – Most aztán kerülhetjük meg az egész várost. – mérgelődött.
- Nyugi. – mosolyodtam el. – Öt perc, és otthon vagyunk, édesem. – tettem kezem térdére.
- Na, arra kíváncsi leszek. – morgott tovább. Aztán megálltam a nagy sárga épület előtt. Értetlenül nézett rám. Én kiszálltam, és kezemmel intettem, hogy jöjjön. Kinyitottam a kaput, és még mielőtt a lépcsőházba bementünk volna, megkértem, hogy új sáljával kösse be szemét.
Felértünk a másodikra. Kezébe adtam a kulcsot, és levettem szeméről a sálat.
- Tessék! – nyomtam puszit puha arcára. – Boldog karácsonyt! – magam felé fordítottam, és lágyan megcsókoltam. Épp csak egy pillanatra, különben azonnal ráugrottam volna. Ő még mindig meglepetten nézett. – Na mi lesz? Nem nyitod ki?
- De. – bólintott, és bedugta a kulcsot a zárba. Várt egy kicsit, elfordította a fémet, és lassan-egész lassan- lenyomta a kilincset. Belépett, és meglátta. – Ez a miénk? – fordult felém gyermeki mosollyal arcán. – Csak nekünk? – szeme sarkában egy könnycsepp csillogott. Mellé léptem, és letöröltem azt.
- Ideje, hogy a saját életünket éljük. – simogattam meg haját. – A saját lakásunkban. Gyere. Mutatok valamit! – megragadtam csuklójánál fogva, és a nappaliba vezettem. A falak fehérek voltak, kivéve egyet. Azt az egyet egy óriási angolzászló fedte be. Én imádtam, reméltem, hogy ő is imádni fogja!

Harry

Nem jutottam szóhoz. Talán még a szám is tátva maradt miközben körbevezetett. Nem volt nagy a lakás, de kettőnknek bőven megfelelt, sőt. Volt egy nagy nappali, és a jobb végében a konyha. A nappaliból vezetett fel egy lépcső. Odafent két háló volt és egy nagy fürdőszoba.

- Imádom! – mondtam és a hátára ugrottam. Belepusziltam a nyakába, majd levitt a lépcsőn.

- Örülök, ha tetszik, viszont most haza megyünk, összepakolunk és áthozunk mindent. – mondta és letett a hátról. Igen, sajnos a költözés pakolással jár, ezért tovább is indultunk. Látszott Louison, hogy már készült erre az egészre, ugyanis dobozok, és zsákok vártak odahaza a szobánkban. Elkezdtem a bőröndjeinkbe pakolni a szekrény tartalmát, és arra jutottam, hogyha már úgyis ki kell pakolni az egészet, közben átválogatom a ruháinkat. Nem volt jó ötlet így utólag belegondolva. Louis ragaszkodik az összes cuccához, és akárhányszor megkérdeztem egy pólónál, hogy szüksége lesz e még rá,- mert eddig összesen kétszer láttam rajta, az is egy éve volt -, rögtön rávágta, hogy igen, és ki ne merjem dobni. Így hát főleg a saját ruháimat selejteztem, de azért néhány cuccát elrejtettem az enyémek között. Nem volt túl sok cuccunk, és a lakás már be volt rendezve, így csak a saját személyes halmijainkat kellet eldobozolni. Estére végeztünk, majd autóba pakolva, visszamentünk az új lakásunkba. Lakásunk, jó érzés azon gondolkodni, hogy ez csak a miénk, végre egy szinttel előrébb vagyunk, és van egy saját otthonunk. A dobozokat felcipeltük ugyan, de ahhoz már egyikünknek sem volt kedve, hogy kipakoljunk.

Fürdés után leültünk a kanapéra Tv-t nézni. Egymáshoz bújva feküdtünk, egy meleg takaró alatt és pont a kedvenc filmemet játszották. Azt hiszem elalhattam, mert Louis édes szólongatása hozott vissza az álomvilágból.

- Menjünk be a hálóba Édesem! Ott még is csak kényelmesebb!- mondta majd homlokon puszilt.

- Rendben!- mondtam. Felmentünk a hálóba, majd egymáshoz bújtunk, én pedig ismét hamar elaludtam.



Reggel magamtól keltem, Lou pedig már nem volt mellettem. Arcot, és fogat mostam, majd lesétáltam a nappaliba. Lou éppen telefonált, miközben fel lejárkált a nappaliban. –Jó, rendben!- mondta majd letette a telefont.



- Jó reggelt!- mondtam, majd adtam egy puszit a szájára, és a konyhába indultam, hogy kávét csináljak, de az már az asztalon várt.

- Remélem még nem hűlt ki!- mondta, majd leült mellém.

- Ki hívott? – kérdeztem két korty között.

- Paul, csinálnunk kell, egy ’Boldog Karácsonyt’ videót a rajongóknak. Kettőre a többiekhez megyünk, felvesszük, aztán elmehetnénk vásárolni, mert a hűtő elég üres!- sorolta a mai teendőinket.

- Mikor indulunk? –kérdeztem, majd felálltam, és a mosogatóba raktam a bögrém.

- Olyan fék kettő körül, azért annyira nem költöztünk messzire, hogy órákat kelljen kocsikázni!- mondta vigyorogva, majd felém indult.

Louis

Közel mentem hozzá, és homlokon csókoltam. Aztán csukott szemhéját, és arcát.
- Boldog vagyok, Harry. – suttogtam a fülébe, ő pedig libabőrös lett. – Elmegyek zuhanyozni. – cirógattam meg felkarját.
- Ooké. – mondta elhaló hangon. – Addig én pakolászom kicsit.

Felmentem a fürdőbe, gyorsan lezuhanyoztam, aztán törölközővel derekam körül, borotválkozni kezdtem volna. Ugyanis a borotvám bújócskázott.
- Nem láttad a borotvám? – kiabáltam le.
- Nem. – jött a válsz. – De így sokkal szexibb vagy. – nevetett, és ettől vízhangzott az egész lakás. Imádtam, ahogy nevet. – De komolyan. Különben meg ne tollászkodj, szépfiú! Szeretnék hajat mosni. – mondta, már az ajtófélfának támaszkodva.
- Kész is vagyok. – mentem ki a fürdőből, be a hálóba. Különösebb válogatás nélkül kiválasztottam egy inget, és egy nadrágot hozzájuk illő cipővel. Előkerestem a zsákok mélyéről a sapkám, és a vastagabb kabátom. – Elmentem! – kiabáltam fel az emeletre.

A vásárlás nem is volt olyan egyszerű, mint gondoltam. Azt hittem, hogy ilyenkor az emberek nagyja otthon van, és ünnepel. De nem! Csomó ember- főleg nők- a szupermarketben volt. Szinte a fél város, és ez elég komoly így karácsony másodnapján. Természetesen rögtön közös fotót kértek, meg miegyebet. A fél órásra tervezett vásárlásom délután egy óráig húzódott el.
- Hol a francban vagy? – szólt bele Harry a telefonba. – Indulnunk kell lassan. És miért nem vetted fel a telefont? – zúdította rám haragját.
- Ne haragudj, máris otthon vagyok. – mondtam halkan, de szerencsétlenségemre meghallotta az egyik visító lány.
- Biztos a barátnője hívta! – kiabált rögtön.
- Nagyon kedvesek vagyok, lányok! De nekem most mennem kell, ne haragudjatok! – még aláírtam két embernek, aztán a pénztár felé siettem. Kártyával fizettem, és már kocsiba is ültem.
Harry már a ház előtt toporzékolt, és majd meg akart fagyni.
- Vigyük fel a cuccokat. – mondtam.
- Romlandó? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Nem. – válaszoltam. – Akkor induljunk. – beültünk a kocsiba, és a stúdió felé hajtottam. Mielőtt kiszálltam volna, megfogtam a karját. – Mi a baj?
- Semmi. – mondta mogorván.
- Pedig eléggé paprikás a hangulatod… - próbáltam megmosolyogtatni, de ő csak felhúzta csinos kis orrát.
- Szeretnék kiszállni. Elengednél? – kirántotta karját a kezemből, és kiszállt. Nélkülem bement!
Csatlakoztam a többiekhez, és rögtön el is kezdtük a felvételt. Paul megkért mindenkit, hogy vegyünk fel egy idióta mikulás sapkát. Mi felvettük, és minden kedves rajongónak boldog karácsonyt kívánva elénekeltük a ’Boldog karácsony’ című elnyűtt dalocskát.

Harry megkérte Zayn-t, hogy vigye haza, mert elfáradt. Gondoltam tényleg így van, így én is utánuk indultam. Ők viszont nem oda mentek, ahova én gondoltam. A közös házhoz mentek. Gondoltam, ha baja van, azt úgy is elmondja, hiszen barátok közt ez így szokás. Nálunk pedig elég speciális a helyzet…Ez pedig maximális őszinteséget igényel, mindkét fél részéről.

Késő este a kanapén néztem valami baromságot a tévében, amikor kattant végre kulcsa a zárban.
- Hol voltál egész délután. – kérdeztem rögtön.
- Hát nem itthon. – vont vállat. – De gondolom, jól szórakoztál. – kacsintott rám arrogánsan, és a hűtő felé indult. Kivette a narancsleves dobozt, és beleivott.
- Mi a francról beszélsz? – értetlenkedtem.
- Ne tedd az ártatlant! – rázogatta előttem mutató ujját. – A picsába, Louis! – szeme könnybe lábadt, szipogott, és a szavakat nehezen préselte fogai közt. Elindult az egyik zsák felé indult, beletúrt, és kivett egy piros női alsóneműt. – Tudod, hogy útálom, amikor becsapnak! – a lábam elé dobta a textilt, amit még sosem láttam.
- Hát ez nem az enyém. – mosolyodtam el.
- Gondolom a kedves kisasszony, akivel karácsony előtt annyit beszéltél telefonon! Lisa, ugye? – már nem sírt, bőgött. Nekem is sírnom kellet. Nem bírtam nézni, ahogy sír, és ami a legjobban bántott, hogy azt hiszi megcsaltam.
- Lisa az ingatlanos, te butus. – szipogtam én is.
- Akkor gondolom jó áron vetted meg… - fordított hátat nekem.
- Esküszöm, hogy nem történt semmi. – mögé léptem, és megfogtam a vállát. Aztán az agyam kapcsolt, hogy a bugyi biztosan Danielle-é. Hiszen én nem hordok ilyet. Csak összekeveredhetett a mosásnál a ruhánk… Ezt Harrynek is elmondtam, de nem hitte el.
- Tűntesd el. – mondta, aztán felment az emeletre.

1.Fejezet

Harry



Reggel az ébresztőmre keltem, amit gyorsan le is kapcsoltam. Próbáltam úgy kimászni Lou mellől, hogy ne keljen fel, és valamilyen csoda folytán sikerült is. Fogat mostam, felöltöztem és már autóba is ültem. Holnap karácsony, és ez nem csak az ünnep miatt nagy dolog, de Louis születésnapja is holnap lesz! Az Ő ajándékát halogattam a mai napig. Vettem már neki egy cuki plüss répát az Ikeában, de az igazi ajándék a karóra lesz, amibe belegravíroztattam az „örökké” szót. Lehet, hogy nyálas, de nem érdekel mások mit mondanak.


Mindenkit, kivéve Lout otthon találtam, a holnapot tervezgették. Megtartjuk a közös ünnepi ebédünket, majd kettesben megünnepeljük Louis 21. szülinapját! Külön adják oda neki az ajándékait, mert igazán érzékeny, ha valaki egybeolvasztja a szülinapját a karácsonnyal. Megértem, én is az lennék, nem ő tehet róla hogy pont 24.én születet!


A fiúkkal csak punnyadtunk: Niall folyamatosan eszik valamit, Zayn elaludt, Liammal meg a Tv-t néztük. Imádtam a karácsonyi filmeket, és most is egy ilyen ment. Louis csak estefelé jött haza. Miután bezárkóztunk a szobánkba rögtön az ajkaira tapadtam. Hosszan csókolt, majd miután nem kaptunk levegőt elengedett.

 - Hiányoztál!- mondta.
 - Te is!- mondtam, majd a fürdő felé vettem az irányt. Levetkőztem, majd beálltam a zuhany alá, Louis pedig a fogát mosta.
 - Hol voltál reggel?- kíváncsiskodott.
 - Majd holnap megtudod!- mondtam és kidugtam habos fejem a zuhanyfüggöny mögül, majd kinyújtottam rá a nyelvem, amire egy vigyor volt a válasza.
 - Igyekezhetnél, én is szeretnék fürdeni!- sürgetett.
 - Hát gyere!- mondtam kacéran, és kissé kijjebb húztam a függönyt.
 - A múltkor sem lett jó vége, hogy együtt fürödtünk! Még mindig fáj a fenekem az eséstől, a sampon habod miatt!- nevetett édesen, de azért vetkőzni kezdett.
 - Nekem mindegy! Úgyis mindjárt végzek!- mondtam, de éreztem, amikor beállt mögém a kabinba.
 - Na sipirc!- nevetett édesen. Adtam egy csókot a szájára, és egy utolsó lopott pillantást vetettem a fenekére, majd egy törölközővel a derekamon a mosdóhoz sétáltam fogat mosni. Szerettem az estéket, mindig nyugodtan teltek, együtt fürödtünk, vagy ha nem, akkor bent volt a másikunk. Beszélgettünk, volt, hogy kikönyörögte, hogy ő moshassa meg a hajam. Ilyenkor mindig kiskutya szemeket alkalmazott, és természetesen nyert. Mindezek után együtt feküdtünk le aludni, és ez most sem volt másképp. Alsó gatyába bújtunk, és egymást ölelve tértünk nyugovóra.


 
Louis

Talán az izgatottságtól, de nem bírtam elaludni. Fészkelődve próbáltam megtalálni a tökéletes pozíciót. Amikor az órára pillantottam, az éjfélt mutatott.
- Harry- suttogtam a sötétbe.
- Mi az? – suttogta vissza, miközben kuncogott.
- Karácsony van. – felé fordultam, és odabújtam kidolgozott felsőtestéhez.
- Tudom. – mondta, és homlokon puszilt. Amikor oda adott puszit, mindig azt képzeltem, hogy gyerek vagyok… - Lou! – mondta halkan, és fél oldalára fordult, így a szemembe nézhetett a homályban. – Boldog születésnapot! – mondta, és megcsókolt. Ajka tökéletesen illett az enyémhez, teste szinte lenyomata volt az enyémnek, ahogy hozzám simult.
- Köszönöm. – pirultam el, amit persze ő nem láthatott.
Összebújva aludtunk el. Reggel korán kippantant a szemem. Gyerekkori szokásomhoz híven, először kinéztem az ablakon. Pont tökéletes; havazik. Aztán gyorsan fogat mostam. Halkan kinyitottam Harry szekrényét, és kutatni kezdtem. Nem tudtam pontosan mit keresek… De tudtam, hogy ide rejtette az ajándékom.
- Tomlinson! – kiáltott rám álmos hangja. – Mit keresel te ott? – és már mögém is ugrott, és csípőmnél fogva a fölre rántott. Csikizni kezdett, ettől persze rögtön nevetnem kellett.
- Semmit. Semmit. – lihegtem. – Hagyd abba, kérlek! – erre ő elengedett, én pedig rögtön fölé másztam.
- Mondd! – nézett mélyen a szemembe. Erre megráztam a fejem, és a saját szekrényemhez mentem. Elővettem kedvenc piros nadrágom, és hozzá illő inge vettem fel. Véletlenül, de a ruhámnak köszönhetően, csak úgy sütött belőlem a karácsonyi hangulat.


- Jó reggelt, srácok! – mire lementünk az emeletről, már mindenki a fa körül üldögélt.
- Helló! – szólalt meg először Zayn, két csokis süti harapása közt. – Ajándékozunk?
- Igen! – jelent meg Niall kezében egy tál sütivel, és egy bögre forrócsokival. – Már alig van sütink. – húzta el a száját. Erre mindenki felnevetett.
- Ha nem ennél meg mindent, talán maradna másoknak is. – morgolódott Harry.
Lassan mind az öten a fa köré gyűltünk. Előre imádkoztam, hogy senki ne most akarja a szülinapi ajándékom odaadni… Mindenki átadta az ajándékokat. Harry és én külön ajándékozást tartunk. Csak mi ketten. Így hát odaadtam a többiek csomagját.
A közös ebéd után mindenki visszavonult csendes pihenőre. Este ugyanis ki-ki a saját családjához, elindulunk. Én Csak reggel indulok, és Harry is. Először az ő szüleihez megyünk, és vacsorára hozzánk. Még nem tudjuk, de lehet, hogy éjszakára ott is maradunk majd.
- Ülj az ágyra, és hunyd be a szemed! – utasított. Becsuktam a szemem, ahogy kérte, de azért próbáltam hunyorogni. – Ne less! – nevette el magát. Halk matatásra lettem figyelmes, aztán abbamaradt. – Nyithatod. – csapta össze izgatottan tenyerét.
- Jézusom! – mondtam, amikor megpillantottam az ezüstpapírba burkolt dobozt, ami át volt kötve egy Rolex-es szalaggal. – Harry. – még nem nyitottam ki, de tudtam, hogy tetszeni fog. Óvatosan kibontottam a dobozt, és kinyitottam. A világ legszebb órája volt benne. Bőr szíjjal, és hatalmas kerek kijelzővel. – Köszönöm. – egyre csak forgattam, hogy minden kis részletét megnézhessem. Egy apró karcra lettem figyelmes a hátlapon. Szólni akartam neki, de nem akartam egyből megbántani ezzel. Ezért félve megfordítottam. – „Örökké” – olvastam halkan a gravírozást. Lassan visszatettem új szerelmem a dobozba, az éjjeli szekrényre, aztán másik szerelmem nyakába ugrottam. – Ez gyönyörű! – mondtam, és össze-vissza csókolgattam az arcát. – Köszönöm. – mélyen a szemébe néztem. A smaragdzöld színű drágakövek csak úgy ragyogtak. Csodálatos volt.
- Örülök, hogy tetszik. – vont vállat, mintha nem is érdekelné a dolog.
- Na! – pattantam fel az ágyról. – Most te csukd be a szemed. – pusziltam arcon. Megvártam, míg tényleg becsukja, és elővettem az ágy alól a csomagot. – ’Tádám’ – mondtam, ő pedig kinyitotta a szemét. Nem finomkodott, egyből széttépte a papírt.
- Lou! – biggyesztette le csodás ajkait. – Imádom! – mondta, és egyből felvette a hófehér kötött pulcsit, aminek az alját kék norvég mintás szarvasok voltak. Hozzá illő sálat is kapott.
- Tudtam, hogy aranyosan fog állni. – mondtam elégetten.
- Aranyos? – nézett rám durcásan. – Vagány vagyok! – és befeszített.



Harry

Tudtam, hogy Lou idén is valami különlegessel fog előállni. Imádtam a pulcsit, amit kaptam, és azt is, akitől kaptam. Miután átadtuk az ajándékainkat egymásnak, együtt fürödtünk, majd az ágyban folytattunk mindent.

Reggel viszonylag korán ébredtem, és nem bírtam visszaaludni. Néztem a mellettem fekvő tökéletességet. Tökéletes ajkak, fénylő tincsek, melyek kócosan omlottak az arcába, pisze orr, és enyhén borostás áll. Imádtam, minden egyes centiméterét. Kimásztam mellőle, majd a konyhába indultam, hogy elkészítsem a reggeli kávénkat. Elővettem a tejet, majd bögrébe töltöttem az elkészült koffein bombát. Beegyensúlyoztam a csurig töltött bögréket a hálóba, majd leraktam őket az éjjeli szekrényre. Leguggoltam a még mindig édesen szuszogó, immár 21 esztendős barátom mellé, és egy nagy cuppanós puszit nyomtam az arcára.

- Hmm, szép jó reggelt!- köszöntött, majd kinyitotta a szemeit, azokat a gyönyörű, szerelemtől csillogó tengerkék szemeit.
- Neked is! Főztem kávét Szépségem!- mondtam, majd az ágyra ülve a mellkasára hajtottam a fejem, mire birizgálni kezdte a hajam.

Megittuk a kávét, majd némi mosakodás, fogmosás és borotválkozás - amire persze csak Lounak volt szüksége- után felöltöztünk. Elővettem egy bőröndöt a szekrény tetejéről, és belepakoltam néhány cuccot, ami az utazás során kellhet. Louis is pakolt néhány ruhaneműt a maradék helyre, majd autóba ültünk és elindultunk. Chapel Holmes úgy 2 órányi autóút Londonból, így már kilenckor úton voltunk. Szólt a rádió, természetesen karácsonyi dalokat játszottak. Énekeltünk, beszélgettünk, és viszonylag hamar odaértünk, ami hóesésben meglepő. Anya szó szerint tárt karokkal fogadott minket. Miután mindenkit üdvözöltünk, leültünk ebédelni. Rengeteget beszélgettünk, majd jött az ajándékozás. Anyunak egy arany karkötőt vettem, a nővéremnek pedig egy láncot. A nevelőapám egy karórát kapott, de természetesen nem olyat, mint szerelmem. Ő is vett néhány apróságot a családomnak, de miután át adta őket indulnunk kellet. Anya persze marasztalt, és maradtam is volna, de Louissal már megbeszéltük, és együtt megyünk, így elindultunk. Doncaster még két óra autóval, és már nehezen tudtam a fenekemen ülni. Egy óra után meguntam, és Lou combjára simítottam a kezem. Lassan simogatni kezdtem, majd amikor már a kényes terület következet megszólalt.

- Fejezed be! Legszívesebben én is megállnék egy motelnél, és rád vetném magam, de így nem tudok vezetni, és már nemsoká ott vagyunk, szeretnék épségben megérkezni. Utána a tiéd vagyok, ígérem!- mondta, és igaza volt. De már csak ő járt a fejemben, semmi más. Alig vártam, hogy végre odaérjünk.

Nem sokára tényleg megérkeztünk. Mindenki a nappaliban volt, és mi is közéjük ültünk. Úgy ahogy ő én is vettem néhány apróságot a családjának. A lányoknak smink cuccokat, amiket igazából Danielle segítségével vásároltam, Louis jelenléte mellet. A többieknek is vettem néhány apróságot, majd miután mindenki megkapta az ajándékait leültünk vacsorázni. Nem sokat ettem, mert ebédnél teli lettem, és azóta csak néhány óra telt el.