19. fejezet

Sziasztok!
Először is boldog karácsonyt, meg új évet, meg minden mást! :) Reméljük jól teltek az ünnepek, és nem mardosott titeket nagyon az elvonási tünet! :)
Másodszorra pedig; ne haragudjatok, de ezer meg ezer dolgunk volt, ráadásul a drága testvérem születésnapja is két ünnep közé esik, így minden év kész örült ilyenkor...
Ennek ellenére megírtuk, és reméljük tetszeni fog! Legalább annyira, hogy kommentejletek!
Jó olvasát, puszi: Réka

Harry

Miután elküldtem Lounak az üzenetet, még fél órát forgolódtam. Miért nem válaszol? Vagy ő is így érez, és... Nagyon csúnya és perverz dolgok jutottak az eszembe. Egyre nehezebben bírtam magammal, és a puszta gondolatra: hogy Louis magához nyúl... A fantáziám száguldozni kezdett, férfiasságom pedig majdnem a plafont verdeste.

Már majdnem rávettem magam, hogy cselekedjek, amikor az ablakom valami élesen kopogott. Félve körülnéztem: megtaláltak. Végem, lebuktunk! Kimásztam az ágyból, megigazítottam magamon a kórházi pizsit, és az ablakhoz osontam. Lassan elhúztam a függönyt. KOPP! Egy apró kődarab. Aztán még egy. Kidugtam a fejem az apró résen. Kint korom sötét volt.
- Pszt! - hallottam meg, amikor kinyitottam az ablakot, és a késő januári idő csípni kezdett.
- Ki van ott? - suttogtam bizonytalanul.
- Állj arrébb! - félve hátra léptem, és eltakartam az arcom. Az ablak kijjebb nyílt, és valaki a szobámban landolt. - Harry! - vont magához, és erősen hajamba markolt.
Rögtön tudtam ki az, ajkaira tapadtam. Lefejtettem róla a kabátot, alatta csak egy vékony póló volt. A textil reccsent, ő pedig halkan felnyögött.
- Ágy. -  mormolta, és magával rántott. Hanyatt vágódott, és kicsatolta övcsatját. Én elvigyorodtam, és egy puha csókot leheltem férfiasságára.
- Fordulj! - utasítottam keményen, és lerántottam róla a nadrágot. Mindenféle finomkodás nélkül vágódtam belé. Először felszisszent, aztán ritmusomra nyögdécselni kezdett, nekem pedig orgazmusom lett.
Hirtelen elhúzódott tőlem, és magára húzta a nadrágot.

- Ez fájt... - dörzsölte meg testét, és felkapcsolta az ágy melletti éjjeli lámpát. A tükörhöz sétált, és szemügyre vette magát. - Lila foltok. - suttogta, miközben a karját vizslatta.
- Ne haragudj. - másztam ki az ágyból, és mögé léptem. Vállára tettem kezem, és finoman nyakába csókoltam.
- Durva voltál. - nézte magát tovább.
- Mondom, nem direkt volt. - simogattam meg, de elhúzódott.
- Haza megyek, nehogy baj legyen... Úgy is pihenned kell. - mondta halkan. Rendezte farmerját, magához vette az eltépett pólót, felvette a földről a kabátját, és kimászott az ablakon. - Feküdj le! Most! - utasított, én pedig engedelmeskedtem.

Még egy órát forgolódtam az ágyban. Jó, lehet hogy erőszakos voltam, de durva biztos nem. Mérges voltam magamra, mert bizony nem tegnap volt hogy utoljára szeretkeztünk Louis-val, erre én egyszerűen csak megdugtam. Megráztam a fejem, és próbáltam elaludni.
Végül elvesztem a mély feketeségben... Egészen reggel hétig.

 Egy nővérke mérgesen keltegetett. Végül megadtam magam, és kimásztam az ágyból. Elővette a tűt, majd megkért hogy tegyen szabaddá a vénám. Készségesen felhúztam a pizsama ujját, ökölbe szorítottam kezem, ő pedig levette a vért. Később a kezelőorvos jött be, feltett néhány kérdést.
Már a vizsgálatok eredményére vártam. Felöltöztem a saját ruhámba, lehúztam az ágyneműt - ugyan a nővérke megkért hogy hagyjam...

Megkaptam a papírokat, Louis pedig még sehol sem volt. Már azon gondolkoztam, hogy taxival megyek haza, aztán megjelent. Haja lobogott, úgy futott felém.
- Ne haragudj! - lihegte.
- Semmi baj. - pusziltam meg arcát. - Minden rendben?
- Áh! Valami barom belém jött, és a kocsi jobb oldala totálkár... - húzta el gyönyörű ajkait.
- De neked nincs bajod, ugye? - fogtam rögtön tenyerem közé arcát. Megrázta a fejét, és az orvoshoz fordult.

Ellenőriztük, nem hagyok-e valamit a szobában, aztán megköszöntük a diszkréciót, és elindultunk.
Megálltunk egy kávézónál, és feltankoltunk fánkkal, és muffinnal. Az autó tényleg borzalmasan festett. A gyönyörű fekete Porsche jobb oldala behorpadt, az ajtó pedig lógott...
Amikor megálltunk, Louis szinte könnyes szemmel vette szemügyre a járgányt. Csak akkor vettem észre, hogy a közös háznál vagyunk, amikor megfordultam.


Louis

Mivel Harry már jól volt, megnyugtatott, nem kell aggódnom. Hát most aggódhattam a biztosítás és minden más miatt. Nem is értem hogy történt. Szinte nem is emlékszem magára a balesetre.
Nem a pénz a gond, veszek egy új kocsit. Ennek eszmei értéke volt.
Zayn oldalba vágott, és röhögni kezdett. Csak hogy ne kelljen kitérni a gondolataimra, felhőtlen kacagást színleltem. Persze nem tudtam őket becsapni.
- Héj, Louis! Ne aggódj... Mindnet elintézünk. - ölelt meg Zayn, és gyenge pillanatában megpuszilta az arcom.
Letettem a süteményes tálat a dohányzóasztalra, amit egy szőke árny el is ragadott.
- Nem azért tettem le, hogy mindet felzabáld! - nevettem el magam őszintén, amikor megláttam Niall-t a zongoraszéken habzsolni.
- Haver... - vont vállat ártatlanul. - Letetted, ergo már nem is kell neked.
Tovább nevettünk, aztán megjelent Liam és Harry, kezükben két-két óriás pizza. Niall letette a zsákmányt, és a másik felé rohant.

- Hadd segítsek, drága barátaim! - hajolt meg a két srác előtt, és elvett egy pizzás dobozt, és újra helyet foglalt. Harry lehuppant mellém a kanapéra, Liam pedig velünk szembe a földre.
- Szóval... - harapott bele Zayn egy szelet gombás pizzába. - Haz, milyen buli lesz a tizenkilencedik szülinapodon?
- Hm. - vont vállat szerelmem. - Nem tudom. - rosszalló pillantást vetettem Zaynre... Teljes meglepetést akartam. - Végül is. A hétvégén itt van. Ennyi idő alatt nem tudunk semmit összeszervezni.
- Jaja... - helyeseltem, belül pedig ördögi kacajom visszhangzott. - De. - néztem körbe. - Mi lenne ha csak öten lennénk? Tök családias lenne.
- Nem is rossz ötlet. - mutatott Harry felé Liam is.
- Akkor pénteken átjövünk? - csillogott Harry szeme.
- Persze. - mosolyogtam rá, és szájon csókoltam.
- Az istenért! - pattant fel Zayn. - Éppen eszem. - lengette meg pizzáját a levegőbe, mi pedig nevetni kezdtünk.
- Gyere, Zayn! - csettintett Niall. - Ülj az ölembe, és boldoggá teszlek. - aztán cuppogni kezdett a levegőben. Még jobban nevettünk.

Kaja után Liam betett valami akciófilmet.
Kitaláltam valami hülye indokot, és felosontam a szobámba. Körbe néztem. Kinyitottam a szekrény ajtót. Az ajtó belső részére egy kép volt ragasztva: Harry és én, még az X Faktor házban. Elmosolyodtam, és megfordítottam. "Stylinson" olvastam lassan Harry kézírását.
Minden ott kezdődött... A végét pedig még nem ismerjük.

Miután befejeztem a nyáladzást, és a múltba való visszatekintést, elővettem a mobilom.
- Ed! - szóltam bele.
- Tommo! - nevetett.  - Na mi a helyzet a bulival?
- Most pénteken lenne.
- Péntek? Azt hittem több időm lesz... - éreztem, hogy elhúzza a száját, és még esetleg a haját is megvakarja.
- Sheeran! - szóltam rá. - Este hatra. Legyél itt!  Segíteni kell előkészülni. Hozd a gitárod.
- Igenis, kapitány! - mondta röhögve. - Kell valamit vinni?
- Zayn és Liam bevásárol. Te és Niall pedig előkészítitek a lakást. Eltoljátok a kanapét... Szokásos.
- Persze! Malik megy vásárolni, én tologassam a bútort. - nyavalygott.
- Légy férfi. - vontam fel szemöldököm.
- Az vagyok. - szólt bele erőltetett mély hangon.
- Akkor péntek. Mennem kell. - és le is raktam.

Este tíz után úgy döntöttünk hazamegyünk. Harry ecsetelte, hogy kicsit azért csalódott. Azt hitte szervezek valamit. De nem haragudott.
Nagyon vártam már, hogy láthassam az arcát... Az egész lakás sötét lesz, belép a nappaliba, és BUMM!
Elmosolyodtam.
- Harry. - szólaltam meg, amikor leparkoltam a ház előtt.
- Louis? - lépett mellém, és ő is a kocsit vizslatta.
- Holnap nem megyünk el autót nézni?
- Elmehetünk. - mosolygott, és hátrasimított egy kósza tincset az arcomból.


Harry

Este együtt zuhanyoztunk, aztán ágyba is bújtunk.

- Hihetetlen, hogy mennyi mindenen keresztül mentünk... - mondtam, amikor magamra húztam a takaróm.
- Igen. - merengett el. - Majdnem egy év.
- Majdnem. - mosolyogtam, és megcsókoltam.
Bebújtunk a takarók alá, Louis rögtön magához vont.
- Ha még egyszer ilyen idióták leszünk... - kezdett bele.
- De nem leszünk. - mondtam szigorúan. - Most pedig aludj, ne gondolkodj faszságokon.
- Jó éjt. - mondta végül.

Amikor majdnem elaludtam, Louis suttogására élesedett ki a fülem.
- Mi? - nyögtem a sötétbe.
- Amikor felhívtál. Három napja. - suttogta, és közben nagyot nyelt. Arcához nyúltam, nedves volt a szeme. - Komolyan azt hittem, hogy elveszítelek.
- Sss. - próbáltam nyugtatni, hiába. Egyre hevesebben rázkódott, szeméből folyóként áradt a könny.
- Nagyon féltem, Harry. Rettegtem. - nyögte.
- Már nem kell erre gondolnod. - simogattam arcát, és megpusziltam orra hegyét.
- Ha veled valami történt volna. Megöltem volna magam. - mondta, bennem pedig megfagyott a vér. Egy pillanatra az óra ketyegése is abbamaradt.
Felültem, és felkapcsoltam a kislámpát. Louis hunyorogva követte a példám, és megtörölte a szemét.
- Ezt soha többé nem mondhatod! - az én szemem is könnybe lábadt. - Soha! Megértetted? Ha pedig történne is valami... - erre arca kétségbe esett lett. - De nem fog! - mondtam, aztán lehajtottam fejem, és halkabban folytattam. - Csak azt akarnám, hogy te boldog legyél.
- De.
- A téma pedig itt le van zárva. - mondtam végül, és lekapcsoltam a lámpát.
Visszadőltem az ágyba, és rögtön elaludtam.

Reggel a szokásos fürdőszobai készülődés, és reggeli után kocsiba ültünk- az enyémbe- és elindultunk a kereskedés felé.
Louis most egy Mercedes-t akart, hát elmentünk oda. Az összes autó gyönyörű volt, ám az ő szeme csak egyet figyelt. Egy SLS AMG-t figyelt. Őszintén szólva tényleg szép autó, és azt hogy az ajtók felfelé nyílnak, az már csak a hab a tortán.
Egy óra nyálcsorgatás után odament az egyik kereskedőhöz, és érdeklődni kezdett. Végül aláírta a papírokat, és hazafelé már azzal jött.
Levitte a garázsba, még le is takarta.
- Ugye tudod, hogy ide rajtunk kívül senki nem tud bejönni. - mondtam kuncogva, amikor felrakta a kormányra a zárat.
- Fő a biztonság! - csettintett, és elnevette magát.
- Meghívhatlak ebédelni? - kérdeztem, amikor bezártuk a garázst.
- Hova?
- Indiai? - mosolyogtam, mert nagyon vágytam már egy currys csirkére.
- Indiai. - mosolygott vissza. - A tiéddel megyünk. - fordult vissza a garázshoz, és a Roveremhez lépett. - Féltem még a Mercit. - magyarázta, én pedig kinyitottam az autót.

Ebéd után sikerült Lou-t rábeszélnem, hogy menjünk vásárolni. Vettem magamnak két új farmert, csak mert jól állt. Louis pedig alsókat vásárolt, én néhány inget.
- Remélem tudod, hogy nagyon szexis a fekete Hilfiger alsó a popsidon. - súgtam oda neki, amikor a pénztárnál álltunk. Rögtön elvörösödött.
Miután bevásároltunk, gondoltuk megérdemeljük, hogy beüljünk egy moziba.
 Természetesen rögtön megrohamoztak bennünket. A jegypénztárnál megjelent valamelyik vezető, és közölte, hogy bezárják az egyik termet, válasszunk filmet.
Végül valami fekete-fehér filmet választottunk, Louis nagyon szerette ezt a stílust.

Vettünk kukoricát meg üdítőt, és beültünk. A szokásos reklámokat kihagyták, egyből elkezdődött a vetítés. Én nem nagyon voltam ezekért a filmekért oda, Louis kezdtem piszkálni. Fejem vállára hajtottam, és kézfejét kezdtem csiklandozni.
- Nézem. - súgta felém, én pedig pajkosan vállat vontam.
- Még nem szexeltünk moziban. - búgtam fülébe, amitől őt kellemesen kirázta a hideg.
- Oh. - nyögte, amikor tenyerem ágyékára siklott.

18. fejezet

Sziasztok!
Mára ígértük a frisset, hát itt is van! Eddig nem voltam itthon, már raktam volna reggel 8kor is! ;)
Nem írok hosszabb bevezetést...Ja! Köszönjük a rengetek komit, annyira aranyosak vagyok! Nagyon örültünk nektek, és édesek vagytok! :))
Jó olvasást, és legalább ennyi komit ehhez a fejezethez is ám! :D
Puszi: Réka

Louis

Felálltam a fiúk mellől, és azonnal az autóba vágódtam. A forgalom egyre nagyobb lett. Dudáltam mint az őrült, végül átjutottam a csúcson...
Leparkoltam a kocsit, és kivágtam az ajtót. Felrohantam a lépcsőn. Kulcsom majdnem beletörtem a zárba, aztán berontottam. Harry az étkezőasztalra borulva görnyedt, Caroline pedig  jókedvűen kevergetett valamit.
- Itt vagyok. - csókoltam homlokon, aztán a nőhöz léptem. - Te elmebeteg, kurva! - kilöktem kezéből a fakanalat, és majdnem felpofoztam.

- Menjünk. - nyögött Harry, csak miatta állt meg tenyerem a levegőben.
Cipőjéért mentem, ráadtam, aztán kabátomat a vállára tettem. Levittem a kocsiba, és eldöntöttem a hátsó üléseken.
- Egy perc, kedvesem! - gyorsan megpusziltam még, és visszasiettem a lakásba. - Szedd össze a cuccaid. Egy perced van.
- Mi van? - röhögött fel. Megszorítottam könyökénél fogva, és mélyen a szemébe néztem. Lassan kezdtem beszélni, hogy biztosan eljusson a csökött agyáig.
- Tessék! Szaladj, és kürtöld világgá, hogy melegek vagyunk! Csak takarodj! Takarodj, és hagyj minket békén. Örökre. Mostantól kezdődik. - nem volt sok ruhája. Mindent szó nélkül összeszedett. - Kulcs! - nyújtottam ki a kezem. Ő fancsali képpel kezembe ejtette azt. - Takarodj! - szó szerint kilökdöstem az ajtón. Bezártam a lakást, és siettem vissza Harryhez. - Máris ott vagyunk, tarts ki!
- Kibaszottul görcsöl... - nyögte, és szipogott. Sír.

Bent a korházban azonnal elvitték gyomortükrözésre. Húsz percig tartott az egész, én mégis több órának érzékeltem. Megfordult a fejemben, hogy talán most megint elcsesztem mindent. Talán mégis jó volt neki azzal a szipirtyóval. Talán. De abba belehalnék.
Miután kitolták a vizsgálóból, magán kórtermet kapott. Az orvos nem volt hajlandó semmit mondani... Még nincs biztos eredmény a kezében, így még nem akar semmit mondani. Felrobbantam. Gondoltam felhívom a fiúkat, hogy tudják hová rohantam. Csak Niall vette fel.
- Hová rohantál, Louis? - kérdezte rögtön.
- Harry hívott, hogy rosszul lett. Az a picsa pedig nem hívott orvost... - magyaráztam.
- Bemenjünk?
- Még alszik, gyomortükrözése volt... Majd hívlak. Szólj a többieknek. Most leteszem, jön a doki. - mondtam gyorsan, és le is lettem. - Doktor úr! - intettem felé. -  Bemehetek hozzá?
- Még alszik, de természetesen... - mosolygott rám az orvos, és elment.

Félve megálltam az ajtó előtt. Istenem, kérlek add, hogy nincs semmi baja, hogy jól lesz. És szerethetem még legalább kétszáz évig. Miután elmondtam magamban ezt a rövid kis imát - pedig nem szoktam imádkozni! -, letöröltem az arcomon végigcsorgó könnycseppet. Megragadtam a kilincset, de nem bírtam lenyomni.
Előkapartam a kocsikulcsot, és levettem róla a kabala kulcstartóm. Megcsókoltam, és jól megszorítottam.
Végül benyitottam.

Ott feküdt mozdulatlanul. Mellkasa egyenletesen emelkedett, majd ereszkedett le. Szemem újra könnybe lábadt. Borzasztó volt őt így látni. Csendben, és lassan odamentem az ágyához, odahúztam egy széket.
Megfogtam jéghideg kezét, és jól megszorítottam. A másik tenyerét kinyitottam, és beletettem a kabalám. Összecsuktam ujjait, azok pedig lazán szétomlottak. Megcsókoltam egyik ujjának hegyét, és sírni kezdtem. Megállíthatatlanul ömlöttek a könnyeim. Megkönnyebbülés, fájdalom féltékenység, szerelem, boldogság, magány. Ennyi érzés volt bennem egyszerre. Főleg féltékeny voltam. És a szerelem érzése, meg a megkönnyebbülés, hogy már Haz jó kezekben van, és itt nem árthat neki a banya....
Sírtam, pedig örülnöm kellett volna, hogy már itt vagyok.
Aztán eszembe jutott, hogy Lola otthon vár... Csak hanyagul vállat vontam, mert nála most sokkal fontosabb dolgom van. Az életemre kell vigyáznom, az életemre, aki itt fekszik ernyedten egy korházi ágyon.
Arca most kisimult volt, érzelemmentes. Olyan volt, mint egy kisgyerek. Nyugodt, csendes. Az altató hatása kezdett kimenni belőle, láttam, mert a pulzus számláló gép egyre gyakrabban pittyent, és magasabb számokat mutatott.

Lassan, egész lassan kinyitotta a szemét. Először pislogott néhányat. Megszorította kezem, ajka halvány mosolyra görbült. Arcát fürkésztem, ő pedig  fejét forgatta. Kis nyújtózás után megtalálta az arcom. Először megvizsgálta minden négyzetcentiméterem, aztán a szemét az enyémbe fúrta.
- Annyira szeretlek, Louis Tomlinson! - mondta halkan, én pedig megint sírni akartam.


Harry

Lassan kezdtem fókuszálni. A pulzusszámláló pittyogott mellettem.
- Én is, Harry Styles! - erre mosolyra húztam a szám, és kivillantottam fogsorom. - Most viszont ne vigyorogj, pihenned kell!
- Lou, ne hagyj itt! - szorítottam meg csuklóját, amikor felállt mellőlem.
- Beszélnem kell az orvossal! - hajolt fölém, és megpuszilta a homlokom. - Tudni akarom, hogy mi bajod...
- Semmi. - vontam vállat hanyagul. - Csak belebetegedtem a hiányodba... Mint legutóbb te. - sütöttem le szégyenlősen a szemem.
Erre nem válaszolt semmit, felállt, és kiment.

Negyed órája feküdtem már magányosan. Fél óra, háromnegyed... Aztán eltelt egy egész óra. Hová ment Louis?
Óvatosan felültem, az infúzióm még nem folyt le, nem nagyon tudtam ficánkolni. Az ágy végében ott voltak az összehajtott ruháim. Lábam segítségével magamhoz lendítettem a nadrágomat, és kihalásztam a farzsebből az IPhone-t. Kikerestem a számot, és hívtam.
- Hol a fenébe vagy? - kérdeztem kétségbe esetten.
- Eljöttem a zöldségeshez. - sóhajtotta. - És beszéltem az orvossal. Remélem az ágyban fekszel, és nem polkázol.
- Ír szteppelek. - nevettem.
- Komolyan! - mondta szigorúan.
- Ülök az ágyban. - adtam meg magam.
- Feküdj le.
- Jó, jó. - vontam vállat mosolyogva.
- Most, Styles!  - tényleg szigorú volt. Becsapódtam a párnába, és meg sem mertem mozdulni. - Helyes. - nevette el magát. - Öt perc, és ott vagyok.

Öt perc múlva tényleg megérkezett. Kezében egy nagy papírszatyor volt, kilógott belőle egy csomó gyümölcs, és egy nagy baguette.
- Ezt mégis hány főre vásároltad? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Ez csak a tiéd. - mondta keményen. - Enned kell, és mostantól ezt én figyelem!
- Mit mondott az orvos? - kérdezte Harry, miközben a szájába tömtem egy szőlőszemet.
- Gyomorfekély. Az idegesség, a stressz okozza. - magyarázta, és ő is szájába vett egyet. - Ja, és az alkohol sem tesz jót...
- Aha. - sütöttem le szemem, mert szégyelltem magam. Louis előtt szégyenben maradni olyan, mint az egész világ előtt tütüben biciklizni. Sőt még rosszabb. - Louis. - sóhajtottam nagyot. - Nem akartam.
- Én sem. - vont vállat, és próbált mosolyogni.
- Soha többet ne beszéljünk erről. - kértem, és kisujjamat felé nyújtottam.
- Soha többet. - akasztotta enyémbe saját ujját, és megráztuk.
Mindketten elnevettük magunkat, és megöleltem. Felé hajoltam, ajkaimat az övére akartam préselni, de az utolsó pillanatban elhúzódott tőlem. Kérdőn néztem rá, mire szemébe könnyek szöktek.

Louis

Mindennél jobban szerettem volna megcsókolni, de ahogy ajka közeledett hozzám, eszembe jutott Lola.
- Magadra hagyhatlak? - néztem az órámra, ami már kilencet mutatott. - Holnap reggel bejövök, oké?í
- Mindennél jobban foglak várni. - mosolygott, de szemében értetlenség csillogott.
- Akkor. - álltam fel, és megigazítottam a farmerom. - Amint lehet, jövök. Aludj jól. - odahajoltam, és homlokát megpusziltam. Hosszan pusziltam. - Szép álmokat, Haz! - és eljöttem.

Beültem a kocsiba, és elővettem a telefonom. Négy nem fogadott hívás. Feloldottam a telefont, és megnéztem a hívásnaplót. Lola. Mind a négy. És volt még két üzenet. Mindkettő a lánytól. Az elsőben csak annyi: " Louis! Hol vagy? Kihűl a vacsora! Puszi" A második negyed órája jött: "Nem tudom mikor érkezel. Fóliázva a hűtőbe tettem a kajád. Ha esetleg elalszom... Jó éjt."
- Remek. - dobtam az anyósülésre a készüléket. Most még ez is... Beindítottam a motort, és Lola lakása felé indultam.
A ház előtt mély levegőt vettem. A lámpa fénye halványan kiszűrődött, még fent volt. Bekopogtam. Vártam, aztán lassan kinyílt az ajtó.
- Hol voltál? - érdeklődött, mintha a feleségem lenne.
- Harry kórházba került. - nyögtem, és lerúgtam a cipőm.
- Ó. - mondta, és szorosan megölelt. - Nem tudtam.
- Nem tudhattad. - vontam vállat, és a nappali felé kezdtem magam vonszolni.
- Kérsz enni? - kérdezte, én pedig válaszul megráztam a fejem.
- Beszéljünk. - intettem, hogy jöjjön a kanapéhoz ő is.
- Nos? - mosolygott lágyan.
- Annyira sajnálom. - ingattam meg a fejem. - Csak remélni merem, hogy nem vetted túl komolyan...
- Idehoztad a ruháidat. - kerekedett el a szeme. - És akkor ne vegyem komolyan?
- Lola. - kezdtem újra bele.
- Ne Lolázz! - állt fel. - Kurva jó volt megdugni, és elhitetni velem...
- Én nem mondtam, hogy örökre...
- Az isten szerelmére! - mutatott körbe.
- Nem megy. És. - felálltam, és mélyen a szemébe néztem. - Tényleg jó volt veled lefeküdni... Ráébresztett arra, hogy mennyire szeretek valakit.
- Akkor gondolom nem vacsorázol. - vált üvegessé tekintete.
- Nem szeretném, ha ebből később botrány lenne.
- A cuccaid még mindig a táskában vannak. Bevittem a gardrób szobába. - elbeszéltünk egymás mellett. Nem volt közös hang. Nem volt semmi.
Felmentem az emeletre, megkerestem a sporttáskát. Lola még mindig a nappaliban állt.
- Neked köszönhetem, hogy most boldog leszek.
- Nem kell aggódni, nem leszek spicli... - mondta halkan, és az ajtó felé indult.

Csendesen elbúcsúztunk. Nem tört össze. Szinte meg sem lepődött. Talán már sokszor hagyták el. Vagy sokszor bántották meg.
Leráztam magamról az imént történteket, és haza indultam. Haza, a közös lakásunkba.

Ott aztán az első dolgom volt kiporszívózni, felmosni, és kiönteni a tűzhelyen lévő fazék tartalmát. Kimostam a köntösöm, a törölközőket, és másik ágyneműt húztam. Lezuhanyoztam, fogat mostam. Gyorsan a helyére tettem a borotvám is. Ez megmosolyogtatott. Végre a helyén van!

Lementem még inni egy pohár vizet, aztán ágyba bújtam. Magamhoz vettem a mobilom, és pötyögni kezdtem: "Nagyon-nagy üres nélküled az ágy. De majd jól megszorítom a párnád, és arra gondolok, hogy nemsokára itt leszel velem! (remélem nem keltelek fel)" Írtam még gyorsan hozzá, amikor megláttam, hogy hajnali kettő van.
Harry-t akár felkeltettem, akár nem; válaszolt. "Legalább te nem egy szar kemény ágyon fekszel! Hiányzik az illatod. Álmodj szépet, holnap várlak"
Elmosolyodtam, és írtam még egy utolsó üzenetet: "Hm... Vissza ne írj, inkább pihenj! Szeretlek" Ő viszont válaszolt: "Oké, nem válaszolok. (de már te se erre)" Elmosolyodtam, és az éjjeliszekrényre tettem a telefont.

Reggel korán ébredtem. Lementem a konyhába, főztem kávét, és bekapcsoltam a rádiót. Az egyik kedvenc Ed Sheeran számom adták. Felrohantam a mobilért, és felhívtam a "vöröst".
- Hejhej! - szólt bele vidáman.
- Ahoj! - nevettem el magam, és még tisztelegtem is, mint a tengerészek.
- Mi a helyzet? - kérdezte.
- Most lett vége az egyik dalocskádnak. - nevettem. - És eszembe jutott, hogy rég találkoztunk... És Harry szülinapja is mindjárt itt van.
- Ejnye. - szólt közbe. - Tudod, hogy az asztal alá iszlak, Tomlinson!
- Félre érted! - gurgulázva, hangosan felröhögtem. - Csak szeretnék neki egy meglepetés bulit. És meg vagy hívva.
- Szuper! - válaszolt rögtön. - De attól még az asztal alá iszlak...
- Majd meglátjuk...
- Ez ilyen... 'Kihívás elfogadva' beszólás volt? - kérdezte komolyan.
- Az! - vágtam rá. - Most mennem kell haver. Majd még hívlak ez ügyben.
- Rendben. Üdvözlöm a srácokat. - és bontottuk a vonalat.

Rendbe szedtem magam, és elindultam a kórházba. Megelőztek, Zayn kocsija már ott állt a parkolóban.
Felmentem, megkerestem a kórtermet. Mind a négy fiú ott kuporgott Harry göndör feje körül.
- Baszki! - nyögött Harry, amikor meglátott, és gyorsan levágta magát az ágyra, fekvő pozícióba. Niall értetlenül meredt a fiúra. - Louis megtiltotta, hogy felkeljek. - súgta hangosan, hogy én is hallhassam.
- Ó... Szóval megfektetne? - viccelődött Zayn.
- Jézusom! Fogd már be, Zayn! - vágta oldalba Liam.
- Sziasztok! - léptem közéjük mosolyogva. Harry felé hajoltam, és puszit adtam homlokára. - Zayn olyan gyerekes vagy! - pöccintettem meg fülét, amikor észrevettem, hogy tenyerével szemét takarja.
- Csak nem érdekelnek a részletek... - mosolygott.
- Ahhoz képest elég sokszor hozod szóba, hogy milyen lehet köztük a szexualitás. - bámult rám Liam.
- Mi? - bámultam vissza, mire bátorítóan elmosolyodott. - Őszintén.... Kurva jó! - erre Zayn felpattant.
- Nee! Gyerekek!  - dzsekijéért nyúlt, és a kijárat felé indult. - Hozok valami kaját. Niall jössz? - a szőke rögtön felpattant, és mindketten eltűntek.
Liam az ágy egyik, én pedig a másik oldalon ültem. Harry félig felült, felpúpoztam a párnáját.
- Mi a helyzet? - fogta meg Harry Liam csuklóját. - Danielle?
- Öhm. - köszörülte meg torkát. - Egyre jobb. Mármint. Tegnap nála aludtam. - elpirult, aztán komolyabb téma felé terelte a szót. - Paul még nem hívott.
- Nem kellene tudnia erről... - mondtam bizonytalanul.
- Tudod, hogy sosem marad semmi titokban. - sóhajtott szerelmem.
- Magán klinikára hoztalak. - kezdtem. - Az orvosok aláírtak titoktartási nyilatkozatot. Külön, magán kórtermed van. Senki nem tudja hogy itt vagy. - finoman megsimogattam fejét.
- Akkor. - vakarta meg Liam a tarkóját. - Titok. Ameddig persze a nagyfőnök ki nem szimatolja.
- Kitalálunk valami alibit... Mondjuk, hogy egész éjjel szexeltünk, mert rájöttünk, mennyire szeretjük egymást... - kezdte Harry boldogan. - Ezt a témát úgysem fogja feszegetni...
- Remek. - csettintettem. - A szex majd akkor lesz, ha hazajössz!
- FÚÚÚJ! - nyílt ki az ajtó, és Zayn lépett be, mögötte Niall. - Miért kell nekem mindig elcsípnem ezeket a beszélgetéseket?
- Szerencsés vagy. - röhögött Niall.

Bent voltunk Harrynél késő délutánig, míg ki nem tessékelt egy nővérke, hogy ideje pihenni hagyni a beteget. Elköszöntünk a szomorú arcot vágó fiútól, és magára hagytuk. Indulás előtt még felkerestem az orvost, megkérdeztem mikor hozhatom haza... Ő csak annyit mondott, reggel még lesz egy rutin vizsgálat, és ha annak az eredménye jó lesz, akkor este vihetem.
Lent a parkolóban pedig elkaptam a fiúkat.
- Hé, srácok! - intettem. - Szervezek egy bulit Harrynek. Ötlet, Zayn? - néztem rá, mert ha buliról van szó, akkor ő a szakértő.
- Sztriptíztáncosnők! - emelete magasba a kezét, mire felhúztam szemöldököm. - Oké, akkor táncos fiúk...
- Oké! - nevetett fel Niall. - Louis arca azt akarja mondani, nem kell semmiféle táncos... Csak segíts neki megszervezni.
- Hát jó. - engedte le kezét bánatosan.

Külön kocsival ugyan, de a közös házhoz mentünk. Rendeltünk pizzát, filmeztünk, és közben a buli részleteit kezdtük megtervezni, és a vendéglistát.
Késő éjjel fejeztük be, így gondoltam itt alszom. Végül is hely van.
Hajnal háromkor azonban a telefonom rezgése ébresztett fel.
Egy SMS Harrytől:  "Rettentő kanos vagyok, Lou! H"

17. fejezet

Sziasztoook!
Itt a friss fejezet, reméljük tetszeni fog. Írtátok, hogy törjön meg a jég a srácok közt...Talán most megfog. Vagy nem. Olvassátok el, és komizzatok bátran  mert egy pöppet csalódottan olvastuk az 5 komit az előzőnél. A csalódottság oka, hogy olyanok, akik eddig hozzánkszóltak, most nem: :(
Reméljük nincs gáz sehol, és csak a feledékenység miatt hanyagoltatok! :D
Jó olvasást! :)
puszi: Réka

Harry

Caroline lement, hogy kinyithassa az ajtót. Én lemostam a hajamról a habot, kimásztam a kádból, és derekam köré tekertem egy törölközőt.

- Ez az enyém! - hallottam meg Lou hangját, és már a lépcső alján is voltam.
- Szia, Louis! - fordultam felé mosolyogva, pedig inkább könyörögtem volna, hogy maradjon itt...
- A holmimért jöttem. - mondta egyszerűen, és a beépített szekrény felé fordult. Az előtérből elővette a kislétrát, ráállt, és a szekrény legfelső polcáról levette a bőröndjét.  Sürgött-forgott, eltette ami az övé volt. - Adnál egy nagyobb szatyrot a cipőknek? - fordult Caroline felé.
- Majd én. - simítottam végig a nő kezén, hisz honnan is tudná hol vannak a szatyrok... Caroline közben felment, bezárkózott a fürdőbe. A hajszárító búgni kezdett... - Ruhák a hálóban. - mondtam.

Szó nélkül elindult felfelé, kinyitotta ott is a szekrényt. Nem az összes ruhát viszi! Van még remény!
- Egyenlőre ennyit vinnék el. - rántotta meg vállát. - Ha elfértek, és nem zavar... Ezeket még itt hagynám.
- Louis. - nyögtem halkan. - Beszéljük meg. - keze után nyúltam, de elrántotta azt. - Nem vagyok jól. Nem érzem jól magam vele. És tudom, hogy te sem vagy boldog... Remélem.
- Istenem. - suttogta, közben pedig hátrasimította kócos haját. Álla borostás volt, szeme karikás. Fáradt, kisírt, kialvatlan. - Hányszor kell még bebizonyítanunk, hogy együtt csődöt mondunk? - szemei könnybe lábadtak, rögtön az enyémek is. - Tudod, hogy mi van? Mert én nem. - elnevette magát. - Különben is. Itt van most veled Caroline. És. És én nem értem, hogy miért. Hogy miért kellett újra kezdeni mindent! Harry, én már semmit nem értek! - már zokogott. - Fáj ez az egész. De nem maradhatok itt éjszakára, és nem szeretkezhetünk végig, azt remélve, hogy most minden jobb lesz. Hogy ez a nő békén hagy majd téged. Hogy elfelejtődik az, ami ma délután történt a házban. Hogy széthúz miattunk a banda. Az első, és legfontosabb dolog vagy az életemben. - könnyeimtől nedves arcomat a két tenyere közé fogta. - De most a személyes érdekeinket félre kell tennünk, és előtérbe kell helyeznünk...
- Nem! - üvöltöttem el magam bömbölve, és kézzel-lábbal kapálózni kezdtem, mire elengedett. - Kuss! - köptem a szavakat. Mérges, és elkeseredett voltam.  - Nincs igazad! Egyszer elrontottad te, most én hibáztam. Egál. Érted? Minden mehet újra a nulláról. Vagy innen, hogy tudjuk, mit nem szabad újra megtennünk.
- Megyek. - rázta meg fejét.
- Basszus... - rogytam az ágyra.

Caroline kijött a fürdőből, és semmit nem értett. Csak megráztam a fejem, magamhoz húztam, és lefeküdtünk aludni.

Másnap délig aludtam... Nagyjából minden nap délig aludtam, csak hogy kevesebbet kelljen Caroline ölelgetésével, csókolgatásával tölteni. Az esték során viszont elkerülhetetlen volt, hogy magamhoz húzzam.
- Gyere ide. - suttogta, és tenyeremet csípőjére csúsztatta.
- Fáradt vagyok. - húzódtam errébb, de nem hagyott békén.
Végül lefeküdtem vele. Sokkal másabb volt vele, mint Louis-al. És nem csak a neme miatt. Nem volt benne semmi szenvedély, nem volt érzelem. És nem éreztem, hogy perzsel. Nem vágytam az érintését, azt hogy orálisan is kielégítsen. Nem éreztem telhetetlennek magam. Elmentem, és kész.
- Harry, ez annyira csodá... - kezdett bele, de félbeszítottam.
- Ez csak szex volt. - mondtam csendesen.
- Mi? - éreztem hogy ezt inkább meg kellett volna tartanom magamnak.
- Semmi, szívem! - mosolyogtam rá, megcsókoltam, és átöleltem.
Megvártam míg elalszik, aztán leosontam a telefonomért. Éjjel kettő múlt. Remélem nem keltem fel Louis-t. Írtam, egy SMS-t. " Lou! Te vagy a legjobb barátom. Épp most vesztettem el életem szerelmét. Ha most a barátommal is ez fog történni, tutira belehalok." Rögtön válaszolt. Elmosolyodtam. Ha aludt is, nem szar le, rögtön visszaír. " Haz! Tudod, hogy bármikor, bármit megtennék érted. Velem is ez a helyzet." Kénytelen voltam válaszolni. "Bármikor felhívhatsz"

Nem válaszolt. Egy perc, két perc. Három. Megcsörrent a telefon.
- Haló! - vettem fel gyorsan, hogy az alvó Caroline nehogy felébredjen.
- Harry! - suttogta, amitől kuncognom kellett. Kicsit olyan volt, mint a legelején. Még a kezdet kezdetén, amikor külön aludtunk, és éjjel titokban beszéltünk...
- Louis! - suttogtam vissza, ő is halkan kacarászott. - Mi az? - kérdeztem.
- Itt fekszik mellettem egy gyönyörű lány... - kezdett bele.
- Tudom. Lefeküdtél vele, de semmi.
- Semmi. - búgta, amitől kirázott a hideg. - Hé!
- Igen? - nevettem újra.
- Semmi. - éreztem, hogy meggondolja magát.
- Hé! - kezdtem most én. - Mit gondolsz? A szerelmeddel... Tudod, akiről SMS-ben beszéltél.
- Aha...?
- Rendbe tudnád hozni? - nyögtem végül ki.
Hosszú csend. Semmi válasz. Megfordult a fejemben, hogy leteszem, aztán végül megszólalt.
- Csak ha Ő is szeretné újra. Különben nincs értelme. És nem a nulláról akarom kezdeni....
- Szerintem beszélj vele, Loulou. - bíztattam, közben pedig remegtem.
- Fáradt vagyok. - mondta. - Gondolkoznom kell.
- Hé!
- Igen, Harry? - mosolyogott. Éreztem!
- Neki is rohadt szar más mellett feküdni, és ébredni. És nem ízlik neki más kávéja...
- Kösz. - lágyult meg. - Jó éjt! - belecuppantott a telefonba, és letette.
Mosolyogva dőltem végig a kanapén. A kanapén, amin néhány hete még együtt feküdtünk, és néztük a tévét. A kanapén, ahol szenvedélyes pillanataink voltak. Talán még lesznek is...


Louis

Reggel fáradtan nyitottam ki a szemem. Lola nem volt mellettem.

- Lola! - kiabáltam.
- Konyhában vagyok! - kiáltott vissza. Felvettem egy pólót, és a konyhába mentem. Isteni illatok szálltak.
- Ott a kávéd, a croissant mindjárt kész. - mosolygott kedvesen rám, és puszit dobott felém. Kábán elmosolyodtam. Az esti beszélgetés járt a fejemben Harryvel. Jó volt vele beszélni. Utáltam vele veszekedni, rossz volt hogy nincs velem. - Hahó! - csettintett Lola.
- Mi? - kaptam fel a fejem.
- Azt kérdeztem, mit csinálsz ma? - nevette el magát. Aranyos lány volt Lola, nagyon kedves. És tényleg jó volt vele minden. Csak nem voltak érzelmek. Legalább is felőlem nem. Szemétnek éreztem magam, amiért hitegetem. Most pedig még ruhákat is hoztam magammal, amiket persze rögtök ki akart mosni. Nem hagytam... Nem hagytam, mert még rajta volt az illat. Harry Illata, az otthonunk illata. A szekrény tömör fájának illata. Minden...
- Egy tévé interjúra megyünk a srácokkal. - mosolyodtam el teljes erőmből.
- Ki kell valamit vasalnom?
- Nem. Nem, kösz. - ráztam a fejem. - Menj nyugodtan dolgozni. - felálltam, és magamhoz vontam. Lágyan megcsókoltam, kezemet pedig csípőjén tartottam. - Menj, boldogulok egyedül is. - finoman fenekére csaptam, ő pedig eltipegett.

Lezuhanyoztam, végre megtudtam botortválkozni. Miután beállítottam a hajam, az arcom illatozott, és puha volt, felöltöztem. Egy barna pulcsit vettem fel, farmert, tornacipőt. Nem vittem semmit túlzásba, olyan Louis-style-ba voltam... Lou majd úgyis kisminkel minket...

- Haló! - szóltam bele a telefonba, amikor már a ház elől kanyarodtam ki.
- Louis! - lihegett kétségbeesetten Harry. -  A kurva kocsi nem indul. Értem tudnál jönni?
- Persze. - nevettem, és bontottuk a vonalat.
Érte mentem, aztán együtt a stúdió felé indultunk.
- Mizújs? - kérdezte  jókedvűen.
- Semmi érdekes. - vontam vállat. - Mitől van ilyen jó kedved? - néztem rá. Csodálatos zöld szeme felragyogott, ahogy találkozott az enyémmel.
- Ma nem kaptam reggelit!
- És te ennek örülsz? - röhögtem fel hangosan.
- Igen! - kerekedett ki s szeme. - Caroline borzasztó kávét főz... És a rántottája. - megborzongott, még jobban nevettem.
- Képzeld! - kezdtem én is. - Én pedig croissant kaptam. VOLNA, ha nem égeti szénné! - együtt nevettünk.
- Állj meg! - emelete fel kezét, én pedig padlóig nyomtam a féket. Kérdőn néztem rá. - Itt egy Costa... Vegyünk fánkot, és rendes kávét! - újra nevetni kezdtünk, és lassan könnybe lábadt a szemem.
- Zseni! - csettintettem, és kiszálltunk.
A semmiből előugrott egy fotós, és megkért, hadd készítsen egy késet. Harry és én, úgy karoltunk egymásba, mint két jóbarát. Fura érzés volt... Gyorsan elengedtük egymást, aztán bementünk a kávézóba. Vettünk két óriás frappucino-t, csokis-vaníliás fánkokat, és két csupacsoki muffint.
- Ugye tudod, hogy ezt azelőtt kell megennünk, hogy bárki meglátná. - mondta Harry a kocsiban ülve.
- Niall! - néztem szomorúan.

Lefordultam az egyik mellékutcába, hogy nyugodtan elfogyaszthassuk a reggelinket.
Megettük az összes fánkot, a muffinokat, és a kávénkat is megittuk. Tovább indultunk a stúdióhoz.


Harry

A stúdió főbejáratánál kordonok mellett tudtunk csak bejutni. Tele volt emberrel, néhány fura fazon pedig jegyeket árult a műsorra.
Átverekedtük magunkat Louis-al a tömegen, és csatlakoztunk a többiekhez. Egy nagy asztalt ültek körül, és a fejüket tömték.
- Hát ez meg mi a túró? - kerekedett ki Louis kék szeme.
- Van túrós is! - mutatott fel Niall egy süteményt, közben pedig teli szájjal mosolygott.
- Jó reggelt! - lépett elénk a műsor producere, és kezet ráztunk. - Hozattunk nektek reggelit, mivel korán kezdünk ma.
- Ó, és ez nagyon kedves volt! - lépett oda Zayn is, és átkarolta Louis-t. - Viszont itt az ideje beülni a sminkbe.

A sminkben ültem, amikor a ruhák alól egyszer csak kitotyogott Lux.
- Lux! - kiáltottam fel, kiugrottam Lou pamacsoló keze alól, és felkaptam a szöszkét.
- Lux itt van? - dugta be Zayn fejét az ajtónál. - Hát ki a legcsinibb bébi? - óriási cuppanós puszit nyomott a kicsi pirospozsgás arcára.
Nem sokkal később mind az öten Luxal hemperegtünk a földön, Louis négykézláb járt, Lux pedig a hán ült. Aztán elkezdte a hajamat csibálni. Aztán Zayn nyakláncaival csörgött. Liam tetoválását nyalogatta, hátha lejön. Végül pedig Niall gitárját nem kímélve, megtépte a húrokat.

A műsor másfél órás volt, nagyon jól szerepeltünk. Amikor vége lett, tizenkét rajongót felengedtek a színpadra, készíthettek velünk fényképet, kaptak aláírást, puszit, ölelést. Komolyan mondom, nélkülük sehol sem lennénk, és erőt is adnak... Szeretjük őket.
Niall rájött, hogy ismét éhes.
- Nincs négy órája hogy ettél, haver! - néztem rá.
- Te sosem fogod azt érezni, amit én! - vágta be a durcit. - Ételre van szükségem!
- Szóval... - jött oda Liam is. - Pizza vagy steak? - kérdezte, és két kezéből mérleget csinált.
Szinte egyszerre csaptunk mindannyian a steak oldalra.
- Igeeeen! - üvöltött Niall, mint valami elvetemült. - Zayn vezet.
- Mert? - nézett Louis rá.
- Mert ő vezet a leggyorsabban. - világított rá Zayn a lényegre vigyorogva.
- Tudod, a beteg emberek beszélnek harmadik személyben magukról! - veregette meg Louis Zayn vállát, és a kocsi felé indultunk.

Elmentünk egy étterembe. Rengetegen voltak, épp egy óra volt, mindenki ebédelt.
Niall két óriás marha szeletet evett, Zayn hamburgert. Liam, és Louis rendeltek egy páros  hústálat. Én csak salátát ettem, mert a gyomrom megint rakoncátlankodott. Éhes voltam, csak nem akartam enni.
Estig bent ültünk az étteremben, és hülyültünk. Jó volt végre a srácokkal lenni. Liam elmesélte megint az egész életét, hogy mekkorát csalódott Danielle-ben, de újra találkozgatnak, mert rájöttek, hogy egymásnak lettek teremtve. Niall keresi az igazit, bár már azt sem bánná, ha csak kis ideig lehetne együtt valakivel. Zayn imádja Perrie-t, odavan meg vissza. Aztán elkezdték Louis-t faggatni Loláról.
- Semmi! - ismételte, vagy századszorra. - Esküszöm, semmi érdekes. Kedves, aranyos... Ilyesmik.
- Milyen a szex? - kérdezte Zayn miután beleivott a narancslevembe. Elhúztam tőle a poharat. Mi a francért kell ezt szóba hozni?
- Hát. Jaj, fiúk! - próbált kitérni a válaszadás elől, de a srácok tovább unszolták. Louis rám nézett, és elszégyellte magát... Csak engem akart megkímélni. - Pucér...
- Á! Te nem mondasz semmit! - csapott az asztalra Liam, aztán felém fordult. - És Caroline, még mindig olyan, mint amikor először meséltél róla, Haz? - megnyalta a száját, és felröhögött.
- Öhm. - megvakartam a tarkóm, Louis-t fixíroztam. - Miért kell erről beszélni? Felnőtt emberek vagyunk... magánszféra, az istenért! - csaptam az asztalra. - Én megyek. - ledobtam néhány bankjegyet az asztalra. - A vendégeim voltatok... - morogtam, és taxit fogtam.

Caroline vacsorát főzött. Remek!...
- Kérsz, drágám? - fordult felém.
- Nem, kösz. - mosolyogtam keserűen. - Viszont töltenél nekem wiskey-t?
- Nem szoktál inni...
- Csak. Tölts. - csaptam az asztalra ingerülten.
- Jég? - kérdezte halkan.
- Kérek. - mondtam. A nő kitöltötte az alkoholt, beledobott két kocka jeget, és elém tette. - Köszönöm. - húztam ölembe, nehogy hisztizni kezdjen. Nyakába csókoltam, ő pedig kuncogni kezdett.
- Képzeld! - fordult velem szembe, én pedig belekortyoltam a wiskey-be. - Mindenre emlékszem.
- Mi? - majdnem kiköptem mindent. - Hogy?
- Tegnap este. Mielőtt lefeküdtünk. - vont vállat. - Most már emlékszem, hogy megfenyegettelek benneteket.
- Hát. Ez remek. - kezdtem el tapsikolni.
- Harold. - állított le. - Látom, hogy nem vagy velem boldog. Erőltesd meg magad... Csak csinálj úgy.
- Mi van? Te tényleg nem vagy komplett! Menj orvoshoz. - és lelöktem magamról.

Abban a pillanatban begörcsölt a gyomrom, és összegörnyedtem. Nagyon szúrt, és fájt. Szemem könnybe lábadt.

- Caroline. Hívj mentőt! - lihegtem, de ő nem is figyelt oda. - Hívj mentőt, te idióta! - üvöltöttem fájdalmamban.
- Majd jobban leszel... - kacsintott rám, és visszaállt a tűzhely elé.
A zsebembe nyúltam, a telefonom kerestem.  Nem volt ott. Kikúsztam az előszobáig, levertem a kabátom az akasztóról, és nagy nehezen előkerült a mobil. Tárcsáztam.
- Tessék!
- Louis! Értem kell jönnöd. Nem vagyok jól...
- Máris ott vagyok! - hangja megtelt aggodalommal, és félelemmel. - Szeretlek!

16. fejezet

Sziasztok! :)
Igyekeztünk, és annyi ötletünk van- még mindig, hogy az nemigaz! Szóóóóval. Kicsit elkeseredettek vagyunk, mert az előző fejezethez nem jött annyi komi (nem kell félreérteni, örülünk nekik!!!), mint az előzőhöz pl. De nem haragszik senki senkire. Mi írunk, ti olvastok.
Lényeg: itt ez a kész fejezet, olvassátok, és kommentájatok, mert szerintem ez tényleg pofátlan lett. (legalább is a végét tekintve:D)
Jó olvasást, amint lehet jön a folytatás!
Puszi, Réka! (L) :)

Louis

Kikanyarodtam az utcából, és csak hajtottam a motort. Nem tudtam hová megyek. Az egyik sarkon kénytelen voltam megállni, mert a könnyek a szememet szúrták. Kezembe vettem a telefonom, hogy  felhívom, és elmondom, hogy az életemnél is jobban szeretem. És hogy egy balfasz vagyok, és bocsásson meg.

De a képernyőn  Harry neve alatt egy SMS villogott: "felébredt" Nem írt köszönést, semmit. Csak ennyit.
Tehát Caroline felébredt, jól van.

- Bassza meg! - nyögtem lenyelve könnyeimet. Aztán már nem bírtam, és hagytam őket feltörni.
Éreztem, hogy vissza kellene mennem, és térden kellene könyörögnöm. Aztán jött a fájdalmas felismerés, hogy megint én bántottam őt meg.
 Ugyan azt a hibát követtem el, ráadásul ugyan azzal a nővel.
Aztán rendbe szedtem zaklatott gondolataimat, és ugyan oda lukadtam ki. Ha most visszamegyek, nem változik semmi. A viták folytatódnának, Caroline nem lépne ki az életünkből. Főleg most nem, hogy szüksége van valakire míg lábadozik. Harry meg olyan kedves, szeretnivaló, és jóhiszemű, hogy el is hiszi. Szalad majd hozzá. Megrázkódtam a gondolatra, hogy ő csókolja puha ajkait, és ő fekszik mellette lefekvéskor.
Ismét megfordultam az autóval, és a közös ház felé indultam. A ház előtt felhívtam Lolát.
- Louis! - szólt bele, hangja mosolygott.
- Szia. - szóltam bele én is.  - Zavarok?
- Mondd nyugodtan.
- Néhány napra el kellene szállásolni. És nem szívesen maradok a közös házban. - mondtam lassan.
- Egy barátnőmmel elutaztam a hét végéig... De ha utána is kellene, hozzám bármikor jöhetsz. - magyarázta.
- Köszönöm. - bólintottam. - Akkor majd keressük egymást! Puszillak. - már épp letettem volna, amikor még beleszólt.
- Hé! - kezdte. - Örülök, hogy tegnap itt voltál. Remélem sokszor jössz majd. És legközelebb reggelire is maradsz. Meg ebédre...
- Meglátjuk, Lola! - sóhajtottam, és letettem.

Mégsem akartam a fiúkhoz menni, nyilván Harry is jönni fog ide.
És különben sem akarom hallgatni a jó tanácsokat, hogy ne reagáljam túl, menjek vissza, és fejezzem ezt be. Felhívtam Liam-et, és elmondtam, hogy néhány napra lelépek. Nem mondtam hová, csak azt, hogy szólok majd, ha újra Londonban leszek.
Az autópálya felé indultam. Mielőtt felkanyarodtam volna rá, megálltam tankolni, aztán felhajtottam a sztrádára. Két óra múlva megérkeztem. A házon még villogtak a karácsonyi fények, az autó a felhajtón parkolt. Kiszálltam, magamhoz vettem a sporttáskát, és az ajtó felé baktattam.

- Hahó! - léptem be félve az előtérbe, és rögtön le is vettem a cipőmet, mert látszott a padlón a friss fényezés. - Hahó!
- Louiiiiiiiiiis!!! - futott felém mind a négy húgom, és ledöntöttek a lábamról. Szó szerint hanyatt vágódtam. - Anyu, Anyu! Louis itthon van!
Anyukám a konyhából lépett ki. Amikor meglátott, először csak nézett. Aztán eldobta a kötényét, és ő is felém rohant.
- Kicsikém! - ölelt meg, és elsírta magát. - Mit keresel te itt?
- Én is örülök neked, Anya! - csókoltam homlokon, és újra magamhoz vontam. - Pár napot maradnék ha nem gond.
- Gond? - kérdezte. - Te ide akkor jössz, amikor csak akarsz. Ez mindig az otthonod marad.... - mosolygott rám, és elpirult. - Harryt hol hagytad? - nézett mögém, és a göndör fiút kereste.
- Anya... - kezdtem bele a mondókámba fáradtan.


Harry

- Akkor holnap az esti vizit után haza is viheti. - nézegette az orvos a papírjait. - Kérem majd írja alá a lap alját. - felém nyújtotta a paksamétát, én pedig készségesen szignóztam.
- Köszönöm. - mosolyogtam. - Most bemehetek hozzá? - mutattam az ajtó felé, az orvos bólintott.
Fáradtan levettem a kabátom, és az akasztóra tettem. Mély levegőt vettem, és a kilincsért nyúltam.
 Louis jutott eszembe. Még mindig hasított a gyomromban a fájdalom. Éjjelente aludni sem hagyott.

 Ott volt az illata mindenhol, a borotvája még mindig a fürdőben, a törölközője ledobva a kád szélére. A pólója összegyűrve a párnája alatt, a szennyesben az alsója.

Elhessegettem gondolatát a fejemből, és mosolyt varázsolva az arcomra bementem a kórterembe.
- Szia! - ült fel gyengén Caroline. Átszeltem a szobát, felráztam a párnáját, így kényelmesen hátradőlhetett.
- Szia! - hajoltam fölé, és megpusziltam szája sarkát. - Jobban vagy? - ültem mellé, és megfogtam kezét. A branült már kivették belőle. - Ettél?
- Igen, és igen! - mosolygott rám. - Csókolj meg! - kérte. Torkomba gombóc gyűlt, legszívesebben sírtam volna. De azért ismét felé hajoltam, és megcsókoltam. Mindent beleadtam, próbáltam érzéki lenni...
- Holnap este hazajöhetsz. - ültem vissza a székre.
Bent maradtam még estig. Megkért, hogy hozzak neki gyümölcslevet, és valami süteményt. Megigazítottam az ágyát, bekapcsoltam neki a tévét, és jó éjszakát kívánva eljöttem.

Otthon az üres lakás fogadott. Ledobtam a bakancsom,  a kabátom a földre hajítottam. A konyha felé indultam. Letoltam magamról a szűkös farmert, és elővettem a pult alól a wiskey-t.
- Gyere. -  mosolyogtam fanyarul, és meghúztam. Ahogy ittam, ismét érezni kezdtem a fájdalmat a gyomromban. Olyan  erősen húzott össze a görcs, hogy meg kellett támaszkodnom a pultban. - Picsába! - nyögtem. Letettem az üveget, a kanapéhoz baktattam, bekapcsoltam a tévét.
 Épp egy interjú ment az egyik zenecsatornán, velünk. Louis mellettem ült. Fél percenként lopva egymásra néztünk, összemosolyogtunk. Ragyogtunk... Magamhoz vettem a mobilom, és SMS-t kezdtem írni: "Kapcsolj az országos zenecsatornára! Nézd mik voltunk..." Küldés! A válasz gyorsan jött: " És nézd mi lett belőlünk."
- Nem. - suttogtam fejemet rázva. Nem lehet hogy így ér véget. Hogy itt elváltak az útjaink. Hogy soha többet nem bújhatok hozzá, hogy már nem én viszem reggel be neki a kávét.

Gyűlöltem a gondolatot, hogy boldog.
 Hogy mással van. Hogy más teregeti ki az alsónadrágjait, hogy a barátainknak az élményeiről mesél. Gyűlöltem minden mozdulatot, minden érintést, amit mástól kaphat. Hogy esténként mással fürdik meg. Reggelente másra mosolyog. Mást idegesít fel a borzasztó ébresztője, más rugdossa ki az ágyból amikor ő még aludni akar.
Kínzott minden gondolat.

 Nem tudtam aludni, és különben is rendbe kellett hoznom a lakást, mire Caroline megérkezik...
Semmi kedvem nem volt hozzá.
 De elmosogattam, kimostam a szennyes ruhákat, kiteregettem. Louis ruháit szépen behajtogattam a szekrénybe. A pipere holmiját betettem egy kisebb neszesszerbe... Nem akarom összezavarni Caroline-t. És jobb ha nem látom ezeket minden egyes alkalommal, amikor bejövök valamiért.

A nap már felkelt amikor befejeztem. Görényszagúnak éreztem magam, ezért beugrottam a zuhany alá. Hajat mostam, gyorsan rendbe szedtem magam. Lementem a szupermarketbe, általános dolgokat vettem. Tej, kenyér, felvágott. Tudtam hogy reggelente szereti tejeskávéba mártani a pirítóst, vettem toast kenyeret is... Lekvárt, tojást, gabonapelyhet.

Este bementem a kórházba, hazahoztam Caroline-t. Mondtam neki, üljön be egy kád forró vízbe, majd segítek ha kell valami.
Míg ő elkészült, megmelegítettem a vacsorát.
A megszokott monotonsággal töltöttük el az estét. Vacsora, film, alvás. Fent a hálóban lefekvés előtt nem tudtam eldönteni, hogy az én helyemre vagy Louis helyére fektessem a nőt. Végül én mentem Lou párnájára.
- Mi ez a gombóc? - emelete fel a gyűrött pólót.
- Semmi! - kaptam ki kezéből a csíkos pólót, és a párnám alá gyűrtem. Lou párnája alá. - Ne nyúlj hozzá többet! - morogtam, és hátamat mutatva neki, elfordultam. Könnyes szemmel aludtam el. Ma is...


Louis

Négy napig  hagytam magam sajnálni, ettem anyukám palacsintáit, játszottam a húgaimmal, és csak tespedtem egész nap.

 Aztán valamelyik nap megszólalt a mobilom. Liam. Nem vettem fel. Aztán próbálkozott mindegyik fiú. Kivéve Harryt.
 Talán ennyire leszarja mi van velem?
- Kisfiam! - kopogott anyám. - Menj le! A vonalason keresnek... - mondta halvány mosollyal az arcán.
- Tessék. - szóltam bele egykedvűen.
- Louis! - mosolygott a hangja, szívem pedig nagyot dobbant. - Próbáltak elérni a fiúk mobilon.
- De te nem. - mondtam csendesen.
- Persze, hogy nem! Tudtam hogy nem vennéd fel, és reméltem hogy itt elérlek.
- Elértél. Mondd... - unszoltam, mert le akartam már tenni, hogy visszamehessek a szobámba. Hogy bebújhassak a kisautós ágyneműmbe, és sírhassak.
- Ma megbeszélés lesz Paul-al kettőkor.
- Ott leszek. Hol is leszek? - nevettem el magam, mert maga alá gyűrt az eufória, hogy ma látni fogom Harryt.
- Közös ház. - nevetett ő is. - Drágám. - megállt a lélegzetem, ahogy kimondta. - A második fiókban van a helye annak a merőkanálnak. - duruzsolta, és akkor rájöttem, hogy nem nekem mondta.
- Le kell tennem. - tagoltam lassan, mert arcon csapott a gondolat, hogy Caroline a MI konyhánkban akármit csinál.

Elmentem zuhanyozni, közben pedig azon gondolkoztam, hogy mikor menjek a cuccaimért.
 Egyáltalán. Miért nem én maradok a lakásban?... Aztán rájöttem, hogy Harry nem nagyon tudna hová menni Caroline-al.... A fiúk pedig biztos nem fogadnák be őket.
 Legalább is Caroline-t nem.

Lassan elkészültem. Borotválkozni szerettem volna, de nem találtam... Nyilván még otthon van. Így csak befújtam magam parfümmel, és elmentem öltözni. Egy sötétkék inget vettem fel, fekete nadrággal, és természetesen tornacipőt. Összeszedtem a szétdobált holmimat, és táskával a kezemben lebaktattam a lépcsőn.
- Anya. - léptem mögé, épp a karácsonyi kaktuszt locsolta, amit Harrytől kapott. - Vissza kell mennem. - húztam el a szám, mert tényleg nagyon jó volt kicsit itt lenni velük.
- Felnőtt vagy. - vont vállat fájdalmasan, és megölelt. - Rendezd ezt Haroldal! - vállamnál fogva megragadott, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. - Neked biztos nagyon vidámnak tűnt... De amikor felvettem, éreztem hogy aggódik. Félt téged.
- Anya. - húzódtam el tőle. - Azt mondtad felnőtt vagyok.
- De úgy viselkedsz, mint egy idióta! - emelte fel a hangját, tőle nem megszokott módon. - Vállald a felelősséget, és rendezd! - monda, és homlokon csókolt.
- Szeretlek, Anya! - mondtam.
Elköszöntem a húgaimtól is, és beültem a hideg autóba.
Maxra tekertem a fűtést, és elindultam London felé.
 Most gyorsabb volt, mint idefelé; kevesebb autó volt.

Megálltam a közös ház előtt, és leskelődtem. A garázs zárva, a fiúk autói nyilván odabent vannak. Kivéve Harryét. Ő nem tartja ott, de még itt sincs. Én értem ide hamarabb, pedig már kettő múlt.

- Helló! - dobtam le a cipőt, és a konyha felé indultam. Zayn, Liam és Niall ott görnyedtek egy pizza felett.
- Szia! - lépett felém Zayn, és kezet nyújtottam. Ő félretolta jobbom, és megölelt. - Jól vagy, tesó? - arcom a nyakába temettem, és csak megráztam a fejem. - Megbeszéljük! - suttogta, majd megveregetve vállam, elengedett. Liam és Niall is megölelt. Leültünk a nappaliba, Paul még sehol, Harry sehol.
- Nem kettőtől van? - néztem az órámra, ami már majdnem hármat mutatott.
- Paul tudta hogy késni fogtok. Háromtól van. De mint látod Harry még fél három előtt sem tudott megérkezni. - nevetett Niall, és abban a pillanatban becsapódott a bejárati ajtó.

 A huzat hideg levegőt hozott magával, én viszont egyre forróbbnak éreztem minden porcikámat.
- Bocsi, bocsi, bocsi! - szaladt be Harry közénk, majd ahogy észrevette Paul hiányát, egyszerűen ledobta magát a fotelbe. - Hehehe! - nézett gúnyosan a fiúkra, mert leesett neki, miért kettőre hívták.
Ránéztem, ő pedig cinkosan rám mosolygott. Elkaptam a tekintetem, mert rosszul kezdtem magam érezni.
- Srácok! - lépett be Paul is. Lehessegette Hazzát a fotelből, ő pedig közénk heveredett. - Véleményem szerint most elég időtök volt pihenni, meg meglátogatni mindenkit. Ééés, mivel ennyire nincs mit csinálnotok, megbeszéltem az egyik new york-i barátommal, hogy meglátogatjuk.
- Király! - ült fel Niall. - A hamburger hazája!
- Nem a hamburger miatt megyünk. - nevetett Paul. - Négy napot leszünk ott. Abból az első nap, sajtókonferencia, próba. Másnap napközben lazítotok, este fellépés. A maradék két nap pedig már ott sem leszek, csináltok ami akartok...
- Hamburger! - üvöltött Niall.

Paul hamar befejezte, aztán sietnie kellett, mert vacsorázni vitte a feleségét. Ott gubbasztottunk öten a kanapén. Senki nem mozdult. Kínossá kezdett válni a csend.
- Nekem mennem kell. - állt fel Harry. - Tudjátok, Caro... - kezdte vakarni a fejét, de Liam közbeszólt.
- Nem úgy volt, hogy meleg vagy? - kérdezte nyíltan. - Már elnézést! - tartotta fel kezét. - És te, Louis?
- Liam. - csitította Zayn, mert látta rajtam, mindjárt elsüllyedek.
- Zayni-bébi! Igaza van! - állt Liam mellé Niall is.
- Szerintem ez csak kettőnkre tartozik. - próbálta lezárni Harry, és felém sandított.
- Aha, igen. - helyeseltem csendben.
- Onnantól a mi dolgunk is, ha már a banda rovására megy. - lökte meg Harryt, aki feltűnően begurult. Gyorsan a két fiú közé álltam.
- Nem lesz semmiféle rovás! - meredtem Liamre. - Meg fogjuk beszélni, mint két felnőtt ember. Ahogy azt a kapcsolatnál szokás.
- Helyes. - morogta, és eltűnt a konyhában.
- Remélem így is lesz! - mosolygott bíztatóan Zayn.
- Aha, igen. -ismételt engem Harry. - Lou! - nézett rám a bejárati ajtóból. - A cuccaid...
- Ha érte megyek este az jó? Csak van egy kis dolgom...
- Igen. - dobott felém egy Harry-Styles-vagyok-bárkit-megkapok mosolyt, és bepattant a kocsijába.

Nem maradtam sokáig, követve példáját, én is autóba ültem. Lola lakása felé indultam. Csengettem, szerencsére kinyitotta.

- Louis! - ugrott a nyakamba, és megcsókolt. Elszállt minden fájdalmam- majdnem minden-, és visszacsókoltam.
- Hozhatok néhány cuccot ide? - kérdeztem rögtön, mert ha nem, akkor vissza kell mennem a srácokhoz.
- Az összeset. - szeme csillogott.
- Akkor rohanok angyalom! - nevettem el magam.
Finoman két lábára állítottam, és a kocsihoz siettem. Tíz perccel később már a ház előtt álltam. Láttam, hogy ég a villany. A nappaliban, és a fürdőben. A fürdőben nem is lámba égett. Inkább gyertya volt, túl sejtelmes volt a fénye...

Volt kulcsom, hát nem csengettem. Felmentem a lépcsőn, ám az ajtónk előtt megtorpantam. Mi van ha épp...? NEM! Jogom van bemenni.
Bedugtam hát a kulcsot a zárba, és próbáltam elfordítani. De nem sikerült, mert Harry biztos a zár másik oldalában hagyta a sajátját.
- Hányszor mondtam, hogy ezt a hülye szokását felejtse el?! - morogtam, miközben a csengőt nyomtam.
Miután kétszer, jó hosszan lenyomta, a zár végre kattant.
Meglepetésemre nem Harry nyitott ajtót.
- Szia, Louis! - kuncogott, mint akit épp megzavartak valamiben. - Gyere be! - invitált a SAJÁT lakásomba, és elfújta az étkezőasztalon lévő gyertyát.
- Harry? - kérdeztem, és végigmértem. Köntösben volt. - Te. Figyelj csak! - mutattam a frotírra. - Ez az enyém! - mondtam, és agyamat elöntötte a düh.