16. fejezet

Sziasztok! :)
Igyekeztünk, és annyi ötletünk van- még mindig, hogy az nemigaz! Szóóóóval. Kicsit elkeseredettek vagyunk, mert az előző fejezethez nem jött annyi komi (nem kell félreérteni, örülünk nekik!!!), mint az előzőhöz pl. De nem haragszik senki senkire. Mi írunk, ti olvastok.
Lényeg: itt ez a kész fejezet, olvassátok, és kommentájatok, mert szerintem ez tényleg pofátlan lett. (legalább is a végét tekintve:D)
Jó olvasást, amint lehet jön a folytatás!
Puszi, Réka! (L) :)

Louis

Kikanyarodtam az utcából, és csak hajtottam a motort. Nem tudtam hová megyek. Az egyik sarkon kénytelen voltam megállni, mert a könnyek a szememet szúrták. Kezembe vettem a telefonom, hogy  felhívom, és elmondom, hogy az életemnél is jobban szeretem. És hogy egy balfasz vagyok, és bocsásson meg.

De a képernyőn  Harry neve alatt egy SMS villogott: "felébredt" Nem írt köszönést, semmit. Csak ennyit.
Tehát Caroline felébredt, jól van.

- Bassza meg! - nyögtem lenyelve könnyeimet. Aztán már nem bírtam, és hagytam őket feltörni.
Éreztem, hogy vissza kellene mennem, és térden kellene könyörögnöm. Aztán jött a fájdalmas felismerés, hogy megint én bántottam őt meg.
 Ugyan azt a hibát követtem el, ráadásul ugyan azzal a nővel.
Aztán rendbe szedtem zaklatott gondolataimat, és ugyan oda lukadtam ki. Ha most visszamegyek, nem változik semmi. A viták folytatódnának, Caroline nem lépne ki az életünkből. Főleg most nem, hogy szüksége van valakire míg lábadozik. Harry meg olyan kedves, szeretnivaló, és jóhiszemű, hogy el is hiszi. Szalad majd hozzá. Megrázkódtam a gondolatra, hogy ő csókolja puha ajkait, és ő fekszik mellette lefekvéskor.
Ismét megfordultam az autóval, és a közös ház felé indultam. A ház előtt felhívtam Lolát.
- Louis! - szólt bele, hangja mosolygott.
- Szia. - szóltam bele én is.  - Zavarok?
- Mondd nyugodtan.
- Néhány napra el kellene szállásolni. És nem szívesen maradok a közös házban. - mondtam lassan.
- Egy barátnőmmel elutaztam a hét végéig... De ha utána is kellene, hozzám bármikor jöhetsz. - magyarázta.
- Köszönöm. - bólintottam. - Akkor majd keressük egymást! Puszillak. - már épp letettem volna, amikor még beleszólt.
- Hé! - kezdte. - Örülök, hogy tegnap itt voltál. Remélem sokszor jössz majd. És legközelebb reggelire is maradsz. Meg ebédre...
- Meglátjuk, Lola! - sóhajtottam, és letettem.

Mégsem akartam a fiúkhoz menni, nyilván Harry is jönni fog ide.
És különben sem akarom hallgatni a jó tanácsokat, hogy ne reagáljam túl, menjek vissza, és fejezzem ezt be. Felhívtam Liam-et, és elmondtam, hogy néhány napra lelépek. Nem mondtam hová, csak azt, hogy szólok majd, ha újra Londonban leszek.
Az autópálya felé indultam. Mielőtt felkanyarodtam volna rá, megálltam tankolni, aztán felhajtottam a sztrádára. Két óra múlva megérkeztem. A házon még villogtak a karácsonyi fények, az autó a felhajtón parkolt. Kiszálltam, magamhoz vettem a sporttáskát, és az ajtó felé baktattam.

- Hahó! - léptem be félve az előtérbe, és rögtön le is vettem a cipőmet, mert látszott a padlón a friss fényezés. - Hahó!
- Louiiiiiiiiiis!!! - futott felém mind a négy húgom, és ledöntöttek a lábamról. Szó szerint hanyatt vágódtam. - Anyu, Anyu! Louis itthon van!
Anyukám a konyhából lépett ki. Amikor meglátott, először csak nézett. Aztán eldobta a kötényét, és ő is felém rohant.
- Kicsikém! - ölelt meg, és elsírta magát. - Mit keresel te itt?
- Én is örülök neked, Anya! - csókoltam homlokon, és újra magamhoz vontam. - Pár napot maradnék ha nem gond.
- Gond? - kérdezte. - Te ide akkor jössz, amikor csak akarsz. Ez mindig az otthonod marad.... - mosolygott rám, és elpirult. - Harryt hol hagytad? - nézett mögém, és a göndör fiút kereste.
- Anya... - kezdtem bele a mondókámba fáradtan.


Harry

- Akkor holnap az esti vizit után haza is viheti. - nézegette az orvos a papírjait. - Kérem majd írja alá a lap alját. - felém nyújtotta a paksamétát, én pedig készségesen szignóztam.
- Köszönöm. - mosolyogtam. - Most bemehetek hozzá? - mutattam az ajtó felé, az orvos bólintott.
Fáradtan levettem a kabátom, és az akasztóra tettem. Mély levegőt vettem, és a kilincsért nyúltam.
 Louis jutott eszembe. Még mindig hasított a gyomromban a fájdalom. Éjjelente aludni sem hagyott.

 Ott volt az illata mindenhol, a borotvája még mindig a fürdőben, a törölközője ledobva a kád szélére. A pólója összegyűrve a párnája alatt, a szennyesben az alsója.

Elhessegettem gondolatát a fejemből, és mosolyt varázsolva az arcomra bementem a kórterembe.
- Szia! - ült fel gyengén Caroline. Átszeltem a szobát, felráztam a párnáját, így kényelmesen hátradőlhetett.
- Szia! - hajoltam fölé, és megpusziltam szája sarkát. - Jobban vagy? - ültem mellé, és megfogtam kezét. A branült már kivették belőle. - Ettél?
- Igen, és igen! - mosolygott rám. - Csókolj meg! - kérte. Torkomba gombóc gyűlt, legszívesebben sírtam volna. De azért ismét felé hajoltam, és megcsókoltam. Mindent beleadtam, próbáltam érzéki lenni...
- Holnap este hazajöhetsz. - ültem vissza a székre.
Bent maradtam még estig. Megkért, hogy hozzak neki gyümölcslevet, és valami süteményt. Megigazítottam az ágyát, bekapcsoltam neki a tévét, és jó éjszakát kívánva eljöttem.

Otthon az üres lakás fogadott. Ledobtam a bakancsom,  a kabátom a földre hajítottam. A konyha felé indultam. Letoltam magamról a szűkös farmert, és elővettem a pult alól a wiskey-t.
- Gyere. -  mosolyogtam fanyarul, és meghúztam. Ahogy ittam, ismét érezni kezdtem a fájdalmat a gyomromban. Olyan  erősen húzott össze a görcs, hogy meg kellett támaszkodnom a pultban. - Picsába! - nyögtem. Letettem az üveget, a kanapéhoz baktattam, bekapcsoltam a tévét.
 Épp egy interjú ment az egyik zenecsatornán, velünk. Louis mellettem ült. Fél percenként lopva egymásra néztünk, összemosolyogtunk. Ragyogtunk... Magamhoz vettem a mobilom, és SMS-t kezdtem írni: "Kapcsolj az országos zenecsatornára! Nézd mik voltunk..." Küldés! A válasz gyorsan jött: " És nézd mi lett belőlünk."
- Nem. - suttogtam fejemet rázva. Nem lehet hogy így ér véget. Hogy itt elváltak az útjaink. Hogy soha többet nem bújhatok hozzá, hogy már nem én viszem reggel be neki a kávét.

Gyűlöltem a gondolatot, hogy boldog.
 Hogy mással van. Hogy más teregeti ki az alsónadrágjait, hogy a barátainknak az élményeiről mesél. Gyűlöltem minden mozdulatot, minden érintést, amit mástól kaphat. Hogy esténként mással fürdik meg. Reggelente másra mosolyog. Mást idegesít fel a borzasztó ébresztője, más rugdossa ki az ágyból amikor ő még aludni akar.
Kínzott minden gondolat.

 Nem tudtam aludni, és különben is rendbe kellett hoznom a lakást, mire Caroline megérkezik...
Semmi kedvem nem volt hozzá.
 De elmosogattam, kimostam a szennyes ruhákat, kiteregettem. Louis ruháit szépen behajtogattam a szekrénybe. A pipere holmiját betettem egy kisebb neszesszerbe... Nem akarom összezavarni Caroline-t. És jobb ha nem látom ezeket minden egyes alkalommal, amikor bejövök valamiért.

A nap már felkelt amikor befejeztem. Görényszagúnak éreztem magam, ezért beugrottam a zuhany alá. Hajat mostam, gyorsan rendbe szedtem magam. Lementem a szupermarketbe, általános dolgokat vettem. Tej, kenyér, felvágott. Tudtam hogy reggelente szereti tejeskávéba mártani a pirítóst, vettem toast kenyeret is... Lekvárt, tojást, gabonapelyhet.

Este bementem a kórházba, hazahoztam Caroline-t. Mondtam neki, üljön be egy kád forró vízbe, majd segítek ha kell valami.
Míg ő elkészült, megmelegítettem a vacsorát.
A megszokott monotonsággal töltöttük el az estét. Vacsora, film, alvás. Fent a hálóban lefekvés előtt nem tudtam eldönteni, hogy az én helyemre vagy Louis helyére fektessem a nőt. Végül én mentem Lou párnájára.
- Mi ez a gombóc? - emelete fel a gyűrött pólót.
- Semmi! - kaptam ki kezéből a csíkos pólót, és a párnám alá gyűrtem. Lou párnája alá. - Ne nyúlj hozzá többet! - morogtam, és hátamat mutatva neki, elfordultam. Könnyes szemmel aludtam el. Ma is...


Louis

Négy napig  hagytam magam sajnálni, ettem anyukám palacsintáit, játszottam a húgaimmal, és csak tespedtem egész nap.

 Aztán valamelyik nap megszólalt a mobilom. Liam. Nem vettem fel. Aztán próbálkozott mindegyik fiú. Kivéve Harryt.
 Talán ennyire leszarja mi van velem?
- Kisfiam! - kopogott anyám. - Menj le! A vonalason keresnek... - mondta halvány mosollyal az arcán.
- Tessék. - szóltam bele egykedvűen.
- Louis! - mosolygott a hangja, szívem pedig nagyot dobbant. - Próbáltak elérni a fiúk mobilon.
- De te nem. - mondtam csendesen.
- Persze, hogy nem! Tudtam hogy nem vennéd fel, és reméltem hogy itt elérlek.
- Elértél. Mondd... - unszoltam, mert le akartam már tenni, hogy visszamehessek a szobámba. Hogy bebújhassak a kisautós ágyneműmbe, és sírhassak.
- Ma megbeszélés lesz Paul-al kettőkor.
- Ott leszek. Hol is leszek? - nevettem el magam, mert maga alá gyűrt az eufória, hogy ma látni fogom Harryt.
- Közös ház. - nevetett ő is. - Drágám. - megállt a lélegzetem, ahogy kimondta. - A második fiókban van a helye annak a merőkanálnak. - duruzsolta, és akkor rájöttem, hogy nem nekem mondta.
- Le kell tennem. - tagoltam lassan, mert arcon csapott a gondolat, hogy Caroline a MI konyhánkban akármit csinál.

Elmentem zuhanyozni, közben pedig azon gondolkoztam, hogy mikor menjek a cuccaimért.
 Egyáltalán. Miért nem én maradok a lakásban?... Aztán rájöttem, hogy Harry nem nagyon tudna hová menni Caroline-al.... A fiúk pedig biztos nem fogadnák be őket.
 Legalább is Caroline-t nem.

Lassan elkészültem. Borotválkozni szerettem volna, de nem találtam... Nyilván még otthon van. Így csak befújtam magam parfümmel, és elmentem öltözni. Egy sötétkék inget vettem fel, fekete nadrággal, és természetesen tornacipőt. Összeszedtem a szétdobált holmimat, és táskával a kezemben lebaktattam a lépcsőn.
- Anya. - léptem mögé, épp a karácsonyi kaktuszt locsolta, amit Harrytől kapott. - Vissza kell mennem. - húztam el a szám, mert tényleg nagyon jó volt kicsit itt lenni velük.
- Felnőtt vagy. - vont vállat fájdalmasan, és megölelt. - Rendezd ezt Haroldal! - vállamnál fogva megragadott, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. - Neked biztos nagyon vidámnak tűnt... De amikor felvettem, éreztem hogy aggódik. Félt téged.
- Anya. - húzódtam el tőle. - Azt mondtad felnőtt vagyok.
- De úgy viselkedsz, mint egy idióta! - emelte fel a hangját, tőle nem megszokott módon. - Vállald a felelősséget, és rendezd! - monda, és homlokon csókolt.
- Szeretlek, Anya! - mondtam.
Elköszöntem a húgaimtól is, és beültem a hideg autóba.
Maxra tekertem a fűtést, és elindultam London felé.
 Most gyorsabb volt, mint idefelé; kevesebb autó volt.

Megálltam a közös ház előtt, és leskelődtem. A garázs zárva, a fiúk autói nyilván odabent vannak. Kivéve Harryét. Ő nem tartja ott, de még itt sincs. Én értem ide hamarabb, pedig már kettő múlt.

- Helló! - dobtam le a cipőt, és a konyha felé indultam. Zayn, Liam és Niall ott görnyedtek egy pizza felett.
- Szia! - lépett felém Zayn, és kezet nyújtottam. Ő félretolta jobbom, és megölelt. - Jól vagy, tesó? - arcom a nyakába temettem, és csak megráztam a fejem. - Megbeszéljük! - suttogta, majd megveregetve vállam, elengedett. Liam és Niall is megölelt. Leültünk a nappaliba, Paul még sehol, Harry sehol.
- Nem kettőtől van? - néztem az órámra, ami már majdnem hármat mutatott.
- Paul tudta hogy késni fogtok. Háromtól van. De mint látod Harry még fél három előtt sem tudott megérkezni. - nevetett Niall, és abban a pillanatban becsapódott a bejárati ajtó.

 A huzat hideg levegőt hozott magával, én viszont egyre forróbbnak éreztem minden porcikámat.
- Bocsi, bocsi, bocsi! - szaladt be Harry közénk, majd ahogy észrevette Paul hiányát, egyszerűen ledobta magát a fotelbe. - Hehehe! - nézett gúnyosan a fiúkra, mert leesett neki, miért kettőre hívták.
Ránéztem, ő pedig cinkosan rám mosolygott. Elkaptam a tekintetem, mert rosszul kezdtem magam érezni.
- Srácok! - lépett be Paul is. Lehessegette Hazzát a fotelből, ő pedig közénk heveredett. - Véleményem szerint most elég időtök volt pihenni, meg meglátogatni mindenkit. Ééés, mivel ennyire nincs mit csinálnotok, megbeszéltem az egyik new york-i barátommal, hogy meglátogatjuk.
- Király! - ült fel Niall. - A hamburger hazája!
- Nem a hamburger miatt megyünk. - nevetett Paul. - Négy napot leszünk ott. Abból az első nap, sajtókonferencia, próba. Másnap napközben lazítotok, este fellépés. A maradék két nap pedig már ott sem leszek, csináltok ami akartok...
- Hamburger! - üvöltött Niall.

Paul hamar befejezte, aztán sietnie kellett, mert vacsorázni vitte a feleségét. Ott gubbasztottunk öten a kanapén. Senki nem mozdult. Kínossá kezdett válni a csend.
- Nekem mennem kell. - állt fel Harry. - Tudjátok, Caro... - kezdte vakarni a fejét, de Liam közbeszólt.
- Nem úgy volt, hogy meleg vagy? - kérdezte nyíltan. - Már elnézést! - tartotta fel kezét. - És te, Louis?
- Liam. - csitította Zayn, mert látta rajtam, mindjárt elsüllyedek.
- Zayni-bébi! Igaza van! - állt Liam mellé Niall is.
- Szerintem ez csak kettőnkre tartozik. - próbálta lezárni Harry, és felém sandított.
- Aha, igen. - helyeseltem csendben.
- Onnantól a mi dolgunk is, ha már a banda rovására megy. - lökte meg Harryt, aki feltűnően begurult. Gyorsan a két fiú közé álltam.
- Nem lesz semmiféle rovás! - meredtem Liamre. - Meg fogjuk beszélni, mint két felnőtt ember. Ahogy azt a kapcsolatnál szokás.
- Helyes. - morogta, és eltűnt a konyhában.
- Remélem így is lesz! - mosolygott bíztatóan Zayn.
- Aha, igen. -ismételt engem Harry. - Lou! - nézett rám a bejárati ajtóból. - A cuccaid...
- Ha érte megyek este az jó? Csak van egy kis dolgom...
- Igen. - dobott felém egy Harry-Styles-vagyok-bárkit-megkapok mosolyt, és bepattant a kocsijába.

Nem maradtam sokáig, követve példáját, én is autóba ültem. Lola lakása felé indultam. Csengettem, szerencsére kinyitotta.

- Louis! - ugrott a nyakamba, és megcsókolt. Elszállt minden fájdalmam- majdnem minden-, és visszacsókoltam.
- Hozhatok néhány cuccot ide? - kérdeztem rögtön, mert ha nem, akkor vissza kell mennem a srácokhoz.
- Az összeset. - szeme csillogott.
- Akkor rohanok angyalom! - nevettem el magam.
Finoman két lábára állítottam, és a kocsihoz siettem. Tíz perccel később már a ház előtt álltam. Láttam, hogy ég a villany. A nappaliban, és a fürdőben. A fürdőben nem is lámba égett. Inkább gyertya volt, túl sejtelmes volt a fénye...

Volt kulcsom, hát nem csengettem. Felmentem a lépcsőn, ám az ajtónk előtt megtorpantam. Mi van ha épp...? NEM! Jogom van bemenni.
Bedugtam hát a kulcsot a zárba, és próbáltam elfordítani. De nem sikerült, mert Harry biztos a zár másik oldalában hagyta a sajátját.
- Hányszor mondtam, hogy ezt a hülye szokását felejtse el?! - morogtam, miközben a csengőt nyomtam.
Miután kétszer, jó hosszan lenyomta, a zár végre kattant.
Meglepetésemre nem Harry nyitott ajtót.
- Szia, Louis! - kuncogott, mint akit épp megzavartak valamiben. - Gyere be! - invitált a SAJÁT lakásomba, és elfújta az étkezőasztalon lévő gyertyát.
- Harry? - kérdeztem, és végigmértem. Köntösben volt. - Te. Figyelj csak! - mutattam a frotírra. - Ez az enyém! - mondtam, és agyamat elöntötte a düh.