18. fejezet

Sziasztok!
Mára ígértük a frisset, hát itt is van! Eddig nem voltam itthon, már raktam volna reggel 8kor is! ;)
Nem írok hosszabb bevezetést...Ja! Köszönjük a rengetek komit, annyira aranyosak vagyok! Nagyon örültünk nektek, és édesek vagytok! :))
Jó olvasást, és legalább ennyi komit ehhez a fejezethez is ám! :D
Puszi: Réka

Louis

Felálltam a fiúk mellől, és azonnal az autóba vágódtam. A forgalom egyre nagyobb lett. Dudáltam mint az őrült, végül átjutottam a csúcson...
Leparkoltam a kocsit, és kivágtam az ajtót. Felrohantam a lépcsőn. Kulcsom majdnem beletörtem a zárba, aztán berontottam. Harry az étkezőasztalra borulva görnyedt, Caroline pedig  jókedvűen kevergetett valamit.
- Itt vagyok. - csókoltam homlokon, aztán a nőhöz léptem. - Te elmebeteg, kurva! - kilöktem kezéből a fakanalat, és majdnem felpofoztam.

- Menjünk. - nyögött Harry, csak miatta állt meg tenyerem a levegőben.
Cipőjéért mentem, ráadtam, aztán kabátomat a vállára tettem. Levittem a kocsiba, és eldöntöttem a hátsó üléseken.
- Egy perc, kedvesem! - gyorsan megpusziltam még, és visszasiettem a lakásba. - Szedd össze a cuccaid. Egy perced van.
- Mi van? - röhögött fel. Megszorítottam könyökénél fogva, és mélyen a szemébe néztem. Lassan kezdtem beszélni, hogy biztosan eljusson a csökött agyáig.
- Tessék! Szaladj, és kürtöld világgá, hogy melegek vagyunk! Csak takarodj! Takarodj, és hagyj minket békén. Örökre. Mostantól kezdődik. - nem volt sok ruhája. Mindent szó nélkül összeszedett. - Kulcs! - nyújtottam ki a kezem. Ő fancsali képpel kezembe ejtette azt. - Takarodj! - szó szerint kilökdöstem az ajtón. Bezártam a lakást, és siettem vissza Harryhez. - Máris ott vagyunk, tarts ki!
- Kibaszottul görcsöl... - nyögte, és szipogott. Sír.

Bent a korházban azonnal elvitték gyomortükrözésre. Húsz percig tartott az egész, én mégis több órának érzékeltem. Megfordult a fejemben, hogy talán most megint elcsesztem mindent. Talán mégis jó volt neki azzal a szipirtyóval. Talán. De abba belehalnék.
Miután kitolták a vizsgálóból, magán kórtermet kapott. Az orvos nem volt hajlandó semmit mondani... Még nincs biztos eredmény a kezében, így még nem akar semmit mondani. Felrobbantam. Gondoltam felhívom a fiúkat, hogy tudják hová rohantam. Csak Niall vette fel.
- Hová rohantál, Louis? - kérdezte rögtön.
- Harry hívott, hogy rosszul lett. Az a picsa pedig nem hívott orvost... - magyaráztam.
- Bemenjünk?
- Még alszik, gyomortükrözése volt... Majd hívlak. Szólj a többieknek. Most leteszem, jön a doki. - mondtam gyorsan, és le is lettem. - Doktor úr! - intettem felé. -  Bemehetek hozzá?
- Még alszik, de természetesen... - mosolygott rám az orvos, és elment.

Félve megálltam az ajtó előtt. Istenem, kérlek add, hogy nincs semmi baja, hogy jól lesz. És szerethetem még legalább kétszáz évig. Miután elmondtam magamban ezt a rövid kis imát - pedig nem szoktam imádkozni! -, letöröltem az arcomon végigcsorgó könnycseppet. Megragadtam a kilincset, de nem bírtam lenyomni.
Előkapartam a kocsikulcsot, és levettem róla a kabala kulcstartóm. Megcsókoltam, és jól megszorítottam.
Végül benyitottam.

Ott feküdt mozdulatlanul. Mellkasa egyenletesen emelkedett, majd ereszkedett le. Szemem újra könnybe lábadt. Borzasztó volt őt így látni. Csendben, és lassan odamentem az ágyához, odahúztam egy széket.
Megfogtam jéghideg kezét, és jól megszorítottam. A másik tenyerét kinyitottam, és beletettem a kabalám. Összecsuktam ujjait, azok pedig lazán szétomlottak. Megcsókoltam egyik ujjának hegyét, és sírni kezdtem. Megállíthatatlanul ömlöttek a könnyeim. Megkönnyebbülés, fájdalom féltékenység, szerelem, boldogság, magány. Ennyi érzés volt bennem egyszerre. Főleg féltékeny voltam. És a szerelem érzése, meg a megkönnyebbülés, hogy már Haz jó kezekben van, és itt nem árthat neki a banya....
Sírtam, pedig örülnöm kellett volna, hogy már itt vagyok.
Aztán eszembe jutott, hogy Lola otthon vár... Csak hanyagul vállat vontam, mert nála most sokkal fontosabb dolgom van. Az életemre kell vigyáznom, az életemre, aki itt fekszik ernyedten egy korházi ágyon.
Arca most kisimult volt, érzelemmentes. Olyan volt, mint egy kisgyerek. Nyugodt, csendes. Az altató hatása kezdett kimenni belőle, láttam, mert a pulzus számláló gép egyre gyakrabban pittyent, és magasabb számokat mutatott.

Lassan, egész lassan kinyitotta a szemét. Először pislogott néhányat. Megszorította kezem, ajka halvány mosolyra görbült. Arcát fürkésztem, ő pedig  fejét forgatta. Kis nyújtózás után megtalálta az arcom. Először megvizsgálta minden négyzetcentiméterem, aztán a szemét az enyémbe fúrta.
- Annyira szeretlek, Louis Tomlinson! - mondta halkan, én pedig megint sírni akartam.


Harry

Lassan kezdtem fókuszálni. A pulzusszámláló pittyogott mellettem.
- Én is, Harry Styles! - erre mosolyra húztam a szám, és kivillantottam fogsorom. - Most viszont ne vigyorogj, pihenned kell!
- Lou, ne hagyj itt! - szorítottam meg csuklóját, amikor felállt mellőlem.
- Beszélnem kell az orvossal! - hajolt fölém, és megpuszilta a homlokom. - Tudni akarom, hogy mi bajod...
- Semmi. - vontam vállat hanyagul. - Csak belebetegedtem a hiányodba... Mint legutóbb te. - sütöttem le szégyenlősen a szemem.
Erre nem válaszolt semmit, felállt, és kiment.

Negyed órája feküdtem már magányosan. Fél óra, háromnegyed... Aztán eltelt egy egész óra. Hová ment Louis?
Óvatosan felültem, az infúzióm még nem folyt le, nem nagyon tudtam ficánkolni. Az ágy végében ott voltak az összehajtott ruháim. Lábam segítségével magamhoz lendítettem a nadrágomat, és kihalásztam a farzsebből az IPhone-t. Kikerestem a számot, és hívtam.
- Hol a fenébe vagy? - kérdeztem kétségbe esetten.
- Eljöttem a zöldségeshez. - sóhajtotta. - És beszéltem az orvossal. Remélem az ágyban fekszel, és nem polkázol.
- Ír szteppelek. - nevettem.
- Komolyan! - mondta szigorúan.
- Ülök az ágyban. - adtam meg magam.
- Feküdj le.
- Jó, jó. - vontam vállat mosolyogva.
- Most, Styles!  - tényleg szigorú volt. Becsapódtam a párnába, és meg sem mertem mozdulni. - Helyes. - nevette el magát. - Öt perc, és ott vagyok.

Öt perc múlva tényleg megérkezett. Kezében egy nagy papírszatyor volt, kilógott belőle egy csomó gyümölcs, és egy nagy baguette.
- Ezt mégis hány főre vásároltad? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Ez csak a tiéd. - mondta keményen. - Enned kell, és mostantól ezt én figyelem!
- Mit mondott az orvos? - kérdezte Harry, miközben a szájába tömtem egy szőlőszemet.
- Gyomorfekély. Az idegesség, a stressz okozza. - magyarázta, és ő is szájába vett egyet. - Ja, és az alkohol sem tesz jót...
- Aha. - sütöttem le szemem, mert szégyelltem magam. Louis előtt szégyenben maradni olyan, mint az egész világ előtt tütüben biciklizni. Sőt még rosszabb. - Louis. - sóhajtottam nagyot. - Nem akartam.
- Én sem. - vont vállat, és próbált mosolyogni.
- Soha többet ne beszéljünk erről. - kértem, és kisujjamat felé nyújtottam.
- Soha többet. - akasztotta enyémbe saját ujját, és megráztuk.
Mindketten elnevettük magunkat, és megöleltem. Felé hajoltam, ajkaimat az övére akartam préselni, de az utolsó pillanatban elhúzódott tőlem. Kérdőn néztem rá, mire szemébe könnyek szöktek.

Louis

Mindennél jobban szerettem volna megcsókolni, de ahogy ajka közeledett hozzám, eszembe jutott Lola.
- Magadra hagyhatlak? - néztem az órámra, ami már kilencet mutatott. - Holnap reggel bejövök, oké?í
- Mindennél jobban foglak várni. - mosolygott, de szemében értetlenség csillogott.
- Akkor. - álltam fel, és megigazítottam a farmerom. - Amint lehet, jövök. Aludj jól. - odahajoltam, és homlokát megpusziltam. Hosszan pusziltam. - Szép álmokat, Haz! - és eljöttem.

Beültem a kocsiba, és elővettem a telefonom. Négy nem fogadott hívás. Feloldottam a telefont, és megnéztem a hívásnaplót. Lola. Mind a négy. És volt még két üzenet. Mindkettő a lánytól. Az elsőben csak annyi: " Louis! Hol vagy? Kihűl a vacsora! Puszi" A második negyed órája jött: "Nem tudom mikor érkezel. Fóliázva a hűtőbe tettem a kajád. Ha esetleg elalszom... Jó éjt."
- Remek. - dobtam az anyósülésre a készüléket. Most még ez is... Beindítottam a motort, és Lola lakása felé indultam.
A ház előtt mély levegőt vettem. A lámpa fénye halványan kiszűrődött, még fent volt. Bekopogtam. Vártam, aztán lassan kinyílt az ajtó.
- Hol voltál? - érdeklődött, mintha a feleségem lenne.
- Harry kórházba került. - nyögtem, és lerúgtam a cipőm.
- Ó. - mondta, és szorosan megölelt. - Nem tudtam.
- Nem tudhattad. - vontam vállat, és a nappali felé kezdtem magam vonszolni.
- Kérsz enni? - kérdezte, én pedig válaszul megráztam a fejem.
- Beszéljünk. - intettem, hogy jöjjön a kanapéhoz ő is.
- Nos? - mosolygott lágyan.
- Annyira sajnálom. - ingattam meg a fejem. - Csak remélni merem, hogy nem vetted túl komolyan...
- Idehoztad a ruháidat. - kerekedett el a szeme. - És akkor ne vegyem komolyan?
- Lola. - kezdtem újra bele.
- Ne Lolázz! - állt fel. - Kurva jó volt megdugni, és elhitetni velem...
- Én nem mondtam, hogy örökre...
- Az isten szerelmére! - mutatott körbe.
- Nem megy. És. - felálltam, és mélyen a szemébe néztem. - Tényleg jó volt veled lefeküdni... Ráébresztett arra, hogy mennyire szeretek valakit.
- Akkor gondolom nem vacsorázol. - vált üvegessé tekintete.
- Nem szeretném, ha ebből később botrány lenne.
- A cuccaid még mindig a táskában vannak. Bevittem a gardrób szobába. - elbeszéltünk egymás mellett. Nem volt közös hang. Nem volt semmi.
Felmentem az emeletre, megkerestem a sporttáskát. Lola még mindig a nappaliban állt.
- Neked köszönhetem, hogy most boldog leszek.
- Nem kell aggódni, nem leszek spicli... - mondta halkan, és az ajtó felé indult.

Csendesen elbúcsúztunk. Nem tört össze. Szinte meg sem lepődött. Talán már sokszor hagyták el. Vagy sokszor bántották meg.
Leráztam magamról az imént történteket, és haza indultam. Haza, a közös lakásunkba.

Ott aztán az első dolgom volt kiporszívózni, felmosni, és kiönteni a tűzhelyen lévő fazék tartalmát. Kimostam a köntösöm, a törölközőket, és másik ágyneműt húztam. Lezuhanyoztam, fogat mostam. Gyorsan a helyére tettem a borotvám is. Ez megmosolyogtatott. Végre a helyén van!

Lementem még inni egy pohár vizet, aztán ágyba bújtam. Magamhoz vettem a mobilom, és pötyögni kezdtem: "Nagyon-nagy üres nélküled az ágy. De majd jól megszorítom a párnád, és arra gondolok, hogy nemsokára itt leszel velem! (remélem nem keltelek fel)" Írtam még gyorsan hozzá, amikor megláttam, hogy hajnali kettő van.
Harry-t akár felkeltettem, akár nem; válaszolt. "Legalább te nem egy szar kemény ágyon fekszel! Hiányzik az illatod. Álmodj szépet, holnap várlak"
Elmosolyodtam, és írtam még egy utolsó üzenetet: "Hm... Vissza ne írj, inkább pihenj! Szeretlek" Ő viszont válaszolt: "Oké, nem válaszolok. (de már te se erre)" Elmosolyodtam, és az éjjeliszekrényre tettem a telefont.

Reggel korán ébredtem. Lementem a konyhába, főztem kávét, és bekapcsoltam a rádiót. Az egyik kedvenc Ed Sheeran számom adták. Felrohantam a mobilért, és felhívtam a "vöröst".
- Hejhej! - szólt bele vidáman.
- Ahoj! - nevettem el magam, és még tisztelegtem is, mint a tengerészek.
- Mi a helyzet? - kérdezte.
- Most lett vége az egyik dalocskádnak. - nevettem. - És eszembe jutott, hogy rég találkoztunk... És Harry szülinapja is mindjárt itt van.
- Ejnye. - szólt közbe. - Tudod, hogy az asztal alá iszlak, Tomlinson!
- Félre érted! - gurgulázva, hangosan felröhögtem. - Csak szeretnék neki egy meglepetés bulit. És meg vagy hívva.
- Szuper! - válaszolt rögtön. - De attól még az asztal alá iszlak...
- Majd meglátjuk...
- Ez ilyen... 'Kihívás elfogadva' beszólás volt? - kérdezte komolyan.
- Az! - vágtam rá. - Most mennem kell haver. Majd még hívlak ez ügyben.
- Rendben. Üdvözlöm a srácokat. - és bontottuk a vonalat.

Rendbe szedtem magam, és elindultam a kórházba. Megelőztek, Zayn kocsija már ott állt a parkolóban.
Felmentem, megkerestem a kórtermet. Mind a négy fiú ott kuporgott Harry göndör feje körül.
- Baszki! - nyögött Harry, amikor meglátott, és gyorsan levágta magát az ágyra, fekvő pozícióba. Niall értetlenül meredt a fiúra. - Louis megtiltotta, hogy felkeljek. - súgta hangosan, hogy én is hallhassam.
- Ó... Szóval megfektetne? - viccelődött Zayn.
- Jézusom! Fogd már be, Zayn! - vágta oldalba Liam.
- Sziasztok! - léptem közéjük mosolyogva. Harry felé hajoltam, és puszit adtam homlokára. - Zayn olyan gyerekes vagy! - pöccintettem meg fülét, amikor észrevettem, hogy tenyerével szemét takarja.
- Csak nem érdekelnek a részletek... - mosolygott.
- Ahhoz képest elég sokszor hozod szóba, hogy milyen lehet köztük a szexualitás. - bámult rám Liam.
- Mi? - bámultam vissza, mire bátorítóan elmosolyodott. - Őszintén.... Kurva jó! - erre Zayn felpattant.
- Nee! Gyerekek!  - dzsekijéért nyúlt, és a kijárat felé indult. - Hozok valami kaját. Niall jössz? - a szőke rögtön felpattant, és mindketten eltűntek.
Liam az ágy egyik, én pedig a másik oldalon ültem. Harry félig felült, felpúpoztam a párnáját.
- Mi a helyzet? - fogta meg Harry Liam csuklóját. - Danielle?
- Öhm. - köszörülte meg torkát. - Egyre jobb. Mármint. Tegnap nála aludtam. - elpirult, aztán komolyabb téma felé terelte a szót. - Paul még nem hívott.
- Nem kellene tudnia erről... - mondtam bizonytalanul.
- Tudod, hogy sosem marad semmi titokban. - sóhajtott szerelmem.
- Magán klinikára hoztalak. - kezdtem. - Az orvosok aláírtak titoktartási nyilatkozatot. Külön, magán kórtermed van. Senki nem tudja hogy itt vagy. - finoman megsimogattam fejét.
- Akkor. - vakarta meg Liam a tarkóját. - Titok. Ameddig persze a nagyfőnök ki nem szimatolja.
- Kitalálunk valami alibit... Mondjuk, hogy egész éjjel szexeltünk, mert rájöttünk, mennyire szeretjük egymást... - kezdte Harry boldogan. - Ezt a témát úgysem fogja feszegetni...
- Remek. - csettintettem. - A szex majd akkor lesz, ha hazajössz!
- FÚÚÚJ! - nyílt ki az ajtó, és Zayn lépett be, mögötte Niall. - Miért kell nekem mindig elcsípnem ezeket a beszélgetéseket?
- Szerencsés vagy. - röhögött Niall.

Bent voltunk Harrynél késő délutánig, míg ki nem tessékelt egy nővérke, hogy ideje pihenni hagyni a beteget. Elköszöntünk a szomorú arcot vágó fiútól, és magára hagytuk. Indulás előtt még felkerestem az orvost, megkérdeztem mikor hozhatom haza... Ő csak annyit mondott, reggel még lesz egy rutin vizsgálat, és ha annak az eredménye jó lesz, akkor este vihetem.
Lent a parkolóban pedig elkaptam a fiúkat.
- Hé, srácok! - intettem. - Szervezek egy bulit Harrynek. Ötlet, Zayn? - néztem rá, mert ha buliról van szó, akkor ő a szakértő.
- Sztriptíztáncosnők! - emelete magasba a kezét, mire felhúztam szemöldököm. - Oké, akkor táncos fiúk...
- Oké! - nevetett fel Niall. - Louis arca azt akarja mondani, nem kell semmiféle táncos... Csak segíts neki megszervezni.
- Hát jó. - engedte le kezét bánatosan.

Külön kocsival ugyan, de a közös házhoz mentünk. Rendeltünk pizzát, filmeztünk, és közben a buli részleteit kezdtük megtervezni, és a vendéglistát.
Késő éjjel fejeztük be, így gondoltam itt alszom. Végül is hely van.
Hajnal háromkor azonban a telefonom rezgése ébresztett fel.
Egy SMS Harrytől:  "Rettentő kanos vagyok, Lou! H"