17. fejezet

Sziasztoook!
Itt a friss fejezet, reméljük tetszeni fog. Írtátok, hogy törjön meg a jég a srácok közt...Talán most megfog. Vagy nem. Olvassátok el, és komizzatok bátran  mert egy pöppet csalódottan olvastuk az 5 komit az előzőnél. A csalódottság oka, hogy olyanok, akik eddig hozzánkszóltak, most nem: :(
Reméljük nincs gáz sehol, és csak a feledékenység miatt hanyagoltatok! :D
Jó olvasást! :)
puszi: Réka

Harry

Caroline lement, hogy kinyithassa az ajtót. Én lemostam a hajamról a habot, kimásztam a kádból, és derekam köré tekertem egy törölközőt.

- Ez az enyém! - hallottam meg Lou hangját, és már a lépcső alján is voltam.
- Szia, Louis! - fordultam felé mosolyogva, pedig inkább könyörögtem volna, hogy maradjon itt...
- A holmimért jöttem. - mondta egyszerűen, és a beépített szekrény felé fordult. Az előtérből elővette a kislétrát, ráállt, és a szekrény legfelső polcáról levette a bőröndjét.  Sürgött-forgott, eltette ami az övé volt. - Adnál egy nagyobb szatyrot a cipőknek? - fordult Caroline felé.
- Majd én. - simítottam végig a nő kezén, hisz honnan is tudná hol vannak a szatyrok... Caroline közben felment, bezárkózott a fürdőbe. A hajszárító búgni kezdett... - Ruhák a hálóban. - mondtam.

Szó nélkül elindult felfelé, kinyitotta ott is a szekrényt. Nem az összes ruhát viszi! Van még remény!
- Egyenlőre ennyit vinnék el. - rántotta meg vállát. - Ha elfértek, és nem zavar... Ezeket még itt hagynám.
- Louis. - nyögtem halkan. - Beszéljük meg. - keze után nyúltam, de elrántotta azt. - Nem vagyok jól. Nem érzem jól magam vele. És tudom, hogy te sem vagy boldog... Remélem.
- Istenem. - suttogta, közben pedig hátrasimította kócos haját. Álla borostás volt, szeme karikás. Fáradt, kisírt, kialvatlan. - Hányszor kell még bebizonyítanunk, hogy együtt csődöt mondunk? - szemei könnybe lábadtak, rögtön az enyémek is. - Tudod, hogy mi van? Mert én nem. - elnevette magát. - Különben is. Itt van most veled Caroline. És. És én nem értem, hogy miért. Hogy miért kellett újra kezdeni mindent! Harry, én már semmit nem értek! - már zokogott. - Fáj ez az egész. De nem maradhatok itt éjszakára, és nem szeretkezhetünk végig, azt remélve, hogy most minden jobb lesz. Hogy ez a nő békén hagy majd téged. Hogy elfelejtődik az, ami ma délután történt a házban. Hogy széthúz miattunk a banda. Az első, és legfontosabb dolog vagy az életemben. - könnyeimtől nedves arcomat a két tenyere közé fogta. - De most a személyes érdekeinket félre kell tennünk, és előtérbe kell helyeznünk...
- Nem! - üvöltöttem el magam bömbölve, és kézzel-lábbal kapálózni kezdtem, mire elengedett. - Kuss! - köptem a szavakat. Mérges, és elkeseredett voltam.  - Nincs igazad! Egyszer elrontottad te, most én hibáztam. Egál. Érted? Minden mehet újra a nulláról. Vagy innen, hogy tudjuk, mit nem szabad újra megtennünk.
- Megyek. - rázta meg fejét.
- Basszus... - rogytam az ágyra.

Caroline kijött a fürdőből, és semmit nem értett. Csak megráztam a fejem, magamhoz húztam, és lefeküdtünk aludni.

Másnap délig aludtam... Nagyjából minden nap délig aludtam, csak hogy kevesebbet kelljen Caroline ölelgetésével, csókolgatásával tölteni. Az esték során viszont elkerülhetetlen volt, hogy magamhoz húzzam.
- Gyere ide. - suttogta, és tenyeremet csípőjére csúsztatta.
- Fáradt vagyok. - húzódtam errébb, de nem hagyott békén.
Végül lefeküdtem vele. Sokkal másabb volt vele, mint Louis-al. És nem csak a neme miatt. Nem volt benne semmi szenvedély, nem volt érzelem. És nem éreztem, hogy perzsel. Nem vágytam az érintését, azt hogy orálisan is kielégítsen. Nem éreztem telhetetlennek magam. Elmentem, és kész.
- Harry, ez annyira csodá... - kezdett bele, de félbeszítottam.
- Ez csak szex volt. - mondtam csendesen.
- Mi? - éreztem hogy ezt inkább meg kellett volna tartanom magamnak.
- Semmi, szívem! - mosolyogtam rá, megcsókoltam, és átöleltem.
Megvártam míg elalszik, aztán leosontam a telefonomért. Éjjel kettő múlt. Remélem nem keltem fel Louis-t. Írtam, egy SMS-t. " Lou! Te vagy a legjobb barátom. Épp most vesztettem el életem szerelmét. Ha most a barátommal is ez fog történni, tutira belehalok." Rögtön válaszolt. Elmosolyodtam. Ha aludt is, nem szar le, rögtön visszaír. " Haz! Tudod, hogy bármikor, bármit megtennék érted. Velem is ez a helyzet." Kénytelen voltam válaszolni. "Bármikor felhívhatsz"

Nem válaszolt. Egy perc, két perc. Három. Megcsörrent a telefon.
- Haló! - vettem fel gyorsan, hogy az alvó Caroline nehogy felébredjen.
- Harry! - suttogta, amitől kuncognom kellett. Kicsit olyan volt, mint a legelején. Még a kezdet kezdetén, amikor külön aludtunk, és éjjel titokban beszéltünk...
- Louis! - suttogtam vissza, ő is halkan kacarászott. - Mi az? - kérdeztem.
- Itt fekszik mellettem egy gyönyörű lány... - kezdett bele.
- Tudom. Lefeküdtél vele, de semmi.
- Semmi. - búgta, amitől kirázott a hideg. - Hé!
- Igen? - nevettem újra.
- Semmi. - éreztem, hogy meggondolja magát.
- Hé! - kezdtem most én. - Mit gondolsz? A szerelmeddel... Tudod, akiről SMS-ben beszéltél.
- Aha...?
- Rendbe tudnád hozni? - nyögtem végül ki.
Hosszú csend. Semmi válasz. Megfordult a fejemben, hogy leteszem, aztán végül megszólalt.
- Csak ha Ő is szeretné újra. Különben nincs értelme. És nem a nulláról akarom kezdeni....
- Szerintem beszélj vele, Loulou. - bíztattam, közben pedig remegtem.
- Fáradt vagyok. - mondta. - Gondolkoznom kell.
- Hé!
- Igen, Harry? - mosolyogott. Éreztem!
- Neki is rohadt szar más mellett feküdni, és ébredni. És nem ízlik neki más kávéja...
- Kösz. - lágyult meg. - Jó éjt! - belecuppantott a telefonba, és letette.
Mosolyogva dőltem végig a kanapén. A kanapén, amin néhány hete még együtt feküdtünk, és néztük a tévét. A kanapén, ahol szenvedélyes pillanataink voltak. Talán még lesznek is...


Louis

Reggel fáradtan nyitottam ki a szemem. Lola nem volt mellettem.

- Lola! - kiabáltam.
- Konyhában vagyok! - kiáltott vissza. Felvettem egy pólót, és a konyhába mentem. Isteni illatok szálltak.
- Ott a kávéd, a croissant mindjárt kész. - mosolygott kedvesen rám, és puszit dobott felém. Kábán elmosolyodtam. Az esti beszélgetés járt a fejemben Harryvel. Jó volt vele beszélni. Utáltam vele veszekedni, rossz volt hogy nincs velem. - Hahó! - csettintett Lola.
- Mi? - kaptam fel a fejem.
- Azt kérdeztem, mit csinálsz ma? - nevette el magát. Aranyos lány volt Lola, nagyon kedves. És tényleg jó volt vele minden. Csak nem voltak érzelmek. Legalább is felőlem nem. Szemétnek éreztem magam, amiért hitegetem. Most pedig még ruhákat is hoztam magammal, amiket persze rögtök ki akart mosni. Nem hagytam... Nem hagytam, mert még rajta volt az illat. Harry Illata, az otthonunk illata. A szekrény tömör fájának illata. Minden...
- Egy tévé interjúra megyünk a srácokkal. - mosolyodtam el teljes erőmből.
- Ki kell valamit vasalnom?
- Nem. Nem, kösz. - ráztam a fejem. - Menj nyugodtan dolgozni. - felálltam, és magamhoz vontam. Lágyan megcsókoltam, kezemet pedig csípőjén tartottam. - Menj, boldogulok egyedül is. - finoman fenekére csaptam, ő pedig eltipegett.

Lezuhanyoztam, végre megtudtam botortválkozni. Miután beállítottam a hajam, az arcom illatozott, és puha volt, felöltöztem. Egy barna pulcsit vettem fel, farmert, tornacipőt. Nem vittem semmit túlzásba, olyan Louis-style-ba voltam... Lou majd úgyis kisminkel minket...

- Haló! - szóltam bele a telefonba, amikor már a ház elől kanyarodtam ki.
- Louis! - lihegett kétségbeesetten Harry. -  A kurva kocsi nem indul. Értem tudnál jönni?
- Persze. - nevettem, és bontottuk a vonalat.
Érte mentem, aztán együtt a stúdió felé indultunk.
- Mizújs? - kérdezte  jókedvűen.
- Semmi érdekes. - vontam vállat. - Mitől van ilyen jó kedved? - néztem rá. Csodálatos zöld szeme felragyogott, ahogy találkozott az enyémmel.
- Ma nem kaptam reggelit!
- És te ennek örülsz? - röhögtem fel hangosan.
- Igen! - kerekedett ki s szeme. - Caroline borzasztó kávét főz... És a rántottája. - megborzongott, még jobban nevettem.
- Képzeld! - kezdtem én is. - Én pedig croissant kaptam. VOLNA, ha nem égeti szénné! - együtt nevettünk.
- Állj meg! - emelete fel kezét, én pedig padlóig nyomtam a féket. Kérdőn néztem rá. - Itt egy Costa... Vegyünk fánkot, és rendes kávét! - újra nevetni kezdtünk, és lassan könnybe lábadt a szemem.
- Zseni! - csettintettem, és kiszálltunk.
A semmiből előugrott egy fotós, és megkért, hadd készítsen egy késet. Harry és én, úgy karoltunk egymásba, mint két jóbarát. Fura érzés volt... Gyorsan elengedtük egymást, aztán bementünk a kávézóba. Vettünk két óriás frappucino-t, csokis-vaníliás fánkokat, és két csupacsoki muffint.
- Ugye tudod, hogy ezt azelőtt kell megennünk, hogy bárki meglátná. - mondta Harry a kocsiban ülve.
- Niall! - néztem szomorúan.

Lefordultam az egyik mellékutcába, hogy nyugodtan elfogyaszthassuk a reggelinket.
Megettük az összes fánkot, a muffinokat, és a kávénkat is megittuk. Tovább indultunk a stúdióhoz.


Harry

A stúdió főbejáratánál kordonok mellett tudtunk csak bejutni. Tele volt emberrel, néhány fura fazon pedig jegyeket árult a műsorra.
Átverekedtük magunkat Louis-al a tömegen, és csatlakoztunk a többiekhez. Egy nagy asztalt ültek körül, és a fejüket tömték.
- Hát ez meg mi a túró? - kerekedett ki Louis kék szeme.
- Van túrós is! - mutatott fel Niall egy süteményt, közben pedig teli szájjal mosolygott.
- Jó reggelt! - lépett elénk a műsor producere, és kezet ráztunk. - Hozattunk nektek reggelit, mivel korán kezdünk ma.
- Ó, és ez nagyon kedves volt! - lépett oda Zayn is, és átkarolta Louis-t. - Viszont itt az ideje beülni a sminkbe.

A sminkben ültem, amikor a ruhák alól egyszer csak kitotyogott Lux.
- Lux! - kiáltottam fel, kiugrottam Lou pamacsoló keze alól, és felkaptam a szöszkét.
- Lux itt van? - dugta be Zayn fejét az ajtónál. - Hát ki a legcsinibb bébi? - óriási cuppanós puszit nyomott a kicsi pirospozsgás arcára.
Nem sokkal később mind az öten Luxal hemperegtünk a földön, Louis négykézláb járt, Lux pedig a hán ült. Aztán elkezdte a hajamat csibálni. Aztán Zayn nyakláncaival csörgött. Liam tetoválását nyalogatta, hátha lejön. Végül pedig Niall gitárját nem kímélve, megtépte a húrokat.

A műsor másfél órás volt, nagyon jól szerepeltünk. Amikor vége lett, tizenkét rajongót felengedtek a színpadra, készíthettek velünk fényképet, kaptak aláírást, puszit, ölelést. Komolyan mondom, nélkülük sehol sem lennénk, és erőt is adnak... Szeretjük őket.
Niall rájött, hogy ismét éhes.
- Nincs négy órája hogy ettél, haver! - néztem rá.
- Te sosem fogod azt érezni, amit én! - vágta be a durcit. - Ételre van szükségem!
- Szóval... - jött oda Liam is. - Pizza vagy steak? - kérdezte, és két kezéből mérleget csinált.
Szinte egyszerre csaptunk mindannyian a steak oldalra.
- Igeeeen! - üvöltött Niall, mint valami elvetemült. - Zayn vezet.
- Mert? - nézett Louis rá.
- Mert ő vezet a leggyorsabban. - világított rá Zayn a lényegre vigyorogva.
- Tudod, a beteg emberek beszélnek harmadik személyben magukról! - veregette meg Louis Zayn vállát, és a kocsi felé indultunk.

Elmentünk egy étterembe. Rengetegen voltak, épp egy óra volt, mindenki ebédelt.
Niall két óriás marha szeletet evett, Zayn hamburgert. Liam, és Louis rendeltek egy páros  hústálat. Én csak salátát ettem, mert a gyomrom megint rakoncátlankodott. Éhes voltam, csak nem akartam enni.
Estig bent ültünk az étteremben, és hülyültünk. Jó volt végre a srácokkal lenni. Liam elmesélte megint az egész életét, hogy mekkorát csalódott Danielle-ben, de újra találkozgatnak, mert rájöttek, hogy egymásnak lettek teremtve. Niall keresi az igazit, bár már azt sem bánná, ha csak kis ideig lehetne együtt valakivel. Zayn imádja Perrie-t, odavan meg vissza. Aztán elkezdték Louis-t faggatni Loláról.
- Semmi! - ismételte, vagy századszorra. - Esküszöm, semmi érdekes. Kedves, aranyos... Ilyesmik.
- Milyen a szex? - kérdezte Zayn miután beleivott a narancslevembe. Elhúztam tőle a poharat. Mi a francért kell ezt szóba hozni?
- Hát. Jaj, fiúk! - próbált kitérni a válaszadás elől, de a srácok tovább unszolták. Louis rám nézett, és elszégyellte magát... Csak engem akart megkímélni. - Pucér...
- Á! Te nem mondasz semmit! - csapott az asztalra Liam, aztán felém fordult. - És Caroline, még mindig olyan, mint amikor először meséltél róla, Haz? - megnyalta a száját, és felröhögött.
- Öhm. - megvakartam a tarkóm, Louis-t fixíroztam. - Miért kell erről beszélni? Felnőtt emberek vagyunk... magánszféra, az istenért! - csaptam az asztalra. - Én megyek. - ledobtam néhány bankjegyet az asztalra. - A vendégeim voltatok... - morogtam, és taxit fogtam.

Caroline vacsorát főzött. Remek!...
- Kérsz, drágám? - fordult felém.
- Nem, kösz. - mosolyogtam keserűen. - Viszont töltenél nekem wiskey-t?
- Nem szoktál inni...
- Csak. Tölts. - csaptam az asztalra ingerülten.
- Jég? - kérdezte halkan.
- Kérek. - mondtam. A nő kitöltötte az alkoholt, beledobott két kocka jeget, és elém tette. - Köszönöm. - húztam ölembe, nehogy hisztizni kezdjen. Nyakába csókoltam, ő pedig kuncogni kezdett.
- Képzeld! - fordult velem szembe, én pedig belekortyoltam a wiskey-be. - Mindenre emlékszem.
- Mi? - majdnem kiköptem mindent. - Hogy?
- Tegnap este. Mielőtt lefeküdtünk. - vont vállat. - Most már emlékszem, hogy megfenyegettelek benneteket.
- Hát. Ez remek. - kezdtem el tapsikolni.
- Harold. - állított le. - Látom, hogy nem vagy velem boldog. Erőltesd meg magad... Csak csinálj úgy.
- Mi van? Te tényleg nem vagy komplett! Menj orvoshoz. - és lelöktem magamról.

Abban a pillanatban begörcsölt a gyomrom, és összegörnyedtem. Nagyon szúrt, és fájt. Szemem könnybe lábadt.

- Caroline. Hívj mentőt! - lihegtem, de ő nem is figyelt oda. - Hívj mentőt, te idióta! - üvöltöttem fájdalmamban.
- Majd jobban leszel... - kacsintott rám, és visszaállt a tűzhely elé.
A zsebembe nyúltam, a telefonom kerestem.  Nem volt ott. Kikúsztam az előszobáig, levertem a kabátom az akasztóról, és nagy nehezen előkerült a mobil. Tárcsáztam.
- Tessék!
- Louis! Értem kell jönnöd. Nem vagyok jól...
- Máris ott vagyok! - hangja megtelt aggodalommal, és félelemmel. - Szeretlek!