14. fejezet

Sziasztook! :)

Meghoztuk a frisset, reméljük ez is tetszeni fog, a komikat nagyon szépen köszönjük(mint mindig).

Nagy boldogságban úszunk most, mert a fiúkák megnyerték az EMA egyik díját, méghozzá a legjobb rajongótábor-díját! És ha ez még nem lenne elég, a legjobb új előadók is ők lettek! :)) Büszkék vagyunk!!

Na nem húzom tovább, jó olvasást mindenkinek! :)) ♥

Louis

Éjjel szörnyű álmok gyötörtek. Lementem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Hogy lenyugodhassak. Meglepetésemre égett a villany. Caroline állt a pultnál, kezében egy gőzölgő csészével.

- Helló. - biccentettem, és kivettem egy poharat a szekrényből.
- Nem kérsz teát? - emelte fel a kancsót. - Most főztem, és nem fogom tudni mindet meginni.
- Nem, kösz. Még a végén megmérgezel. - mosolyogtam rá kedvesen, de szememmel fojtogattam.      
- Ahogy akarod. - mondta, és letette a teával teli kancsót. Megállt velem szemben, és gonoszul vigyorogni kezdett.
- Mi van? - kérdeztem, miközben belekortyoltam a hideg vízbe.
- Mondd, csak Louis! - kezdte, és éreztem, hogy ő irányítja a beszélgetést. Hogy vipera módjára csavarodik körém, és mindjárt belém fecskendezi mérgét. - Te meg Harry. Régóta laktok együtt? - csillant gonoszul szeme.
- Igen.
- Meddig titkoljátok még, hogy ti ketten mennyire forró barátságban vagytok? - félrenyeltem a vizet, és felköhögtem.
- Ehhez kurvára semmi közöd. - köptem a szavakat. - Tudod. Harry túl kedves veled. Kidobhatott volna, és akkor most az utcán aludnál. De ehelyett megengedte, hogy maradj. Szerintem nem kéne visszaélni a vendégszeretetünkkel.
- Hagyd el. - mondta egyszerűen.
- Tessék? - kerekedett ki szemem.
- Jól hallottad. Hagyd el, és akkor én majd boldoggá teszem.
- Te nem vagy normális. - mondtam meglepve, mert arra nem számítottam, hogy ennyire hibbant.
- Ahogy akarod, te hősszerelmes. - vont vállat. - De akkor még a héten elmegyek az egyik újsághoz.
- Senki nem hinne neked. Csinálj, amit csak akarsz. - mondtam, és felsiettem a lépcsőt otthagyva őt.

Hallottam, ahogy halkan kuncog. Bementem a fürdőszobába, és magamra zártam az ajtót.
 Lecsúsztam az ajtónál a padlóra, és zokogni kezdtem. Nem tudtam elképzelni, hogy mi van most előttünk. Talán tényleg el kell hagynom Harryt. Csak hogy biztonságban maradhasson ez a...
- Nem! - üvöltöttem fel tehetetlenségemben, és a padlót kezdtem verni.
Ott görnyedtem a hideg padlón, a könnyem eláztatta a pólóm.
- Lou. - kopogott Harry az ajtón. - Gyere vissza mellém. Nem tudok nélküled aludni. - mondta kedvesen. - Nyugodj meg, és gyere vissza. - fejezte be, és léptei távolodni kezdtek.

Felálltam, megmostam az arcom, és visszafeküdtem mellé.
- Nagyon szeretlek, Louis! - bújt hozzám, és megcsókolt.
- Én is, Styles! - csókoltam vissza.
Karjai közt sikerült elaludnom, és valamelyest megnyugodnom.

Hajnali négykor kipattant a szemem.
 Óvatosan kikeltem szerelmem mellől, és előhalásztam a MacBook-ot, melyet még mindig nem pakoltunk ki. Ez megmosolyogtatott, hisz már több hónapja itt lakunk.
Lementem a nappaliba, kinyitottam az erkélyajtót, hogy friss levegő áramolhasson be. Remélem, hogy nem csak a szobát, de a fejemet is kiszellőzteti. Leültem a kanapéra, és magamra húztam az ott heverő plédet. Ölembe vettem a gépet, és bekapcsoltam.
Hamar felállt a rendszer. A háttérkép én voltam... Ezek szerint nem a saját gépemet sikerült elővennem.
Mosolyogva vállat vontam, biztos nem fog haragudni Harry, ha használom kicsit.

Egy órát nézegettem a képeket rajta, hallgattam egy kis zenét. Aztán felnéztem twitter-re. Hamar meguntam, és munkához láttam.
Bepötyögtem a keresőbe a "magánnyomozó" szót, és izzadó tenyérrel vártam, míg beölti a találatokat.
Fél óra kutakodás után keserűen felnevettem. Nem süllyedek le Caroline szintéje... Legyőzne a rutinjával.
Lehajtottam a kütyüt, és bekapcsoltam a tévét. Nem ment semmi érdekes, csak a tegnapi borzalmak ismétlése.

Egyre sötétebb, és kétségbeesettebb gondolatok jutottak eszembe. Mi lesz, ha ez a tyúk tényleg kitálal? Mi lesz, ha emiatt elveszítem Harryt? Azt természetesen a banda is megsínylené. Kikészültem. Testileg, és lelkileg egyaránt le voltam merülve...
Mialatt azon gondolkoztam, hogy le kéne lépni néhány hétre. Csak én meg Ő. Valahova, ahol nincs senki, nem sikítanak a lányok, nincs Caroline, nincs One Direction... Semmi. Csak mi ketten. Eltűnnénk egy időre, épp míg lecsendesednek az események.

Ezután mély levegő vettem, és megállapítottam, hogy ez nem lenne túl férfias cselekedet. És a többiekkel szemben sem lenne fair.
Éreztem, ahogy a nap kezdi átvenni a félhomály helyét, és sejtelmesen megvilágítja a padlókövet. Ásítottam egyet, aztán még egyet. És pislogtam egy sort. Végül hagytam, hogy a kimerültség legyőzzön.

- Louis! - simogatott egy hang. - Kelj fel! - aztán egy kéz is.
- Öt perc. - motyogtam, és a fejemre húztam a plédet.
- Nincs már egy perced sem. - mondta keményebben. - Paul hívott.
- Hogy? - ültem fel álmosan, és figyelni kezdtem. Harry ott térdelt a kanapé előtt, legangyalibb mosolyával nézett rám. Odahajoltam, hogy megcsókoljam, de ő elhúzta a fejét. Kérdőn vontam fel szemöldököm. - Büdös a szám? - leheltem óvatosan tenyerembe.
- Nem. - mosolygott félénken. - Caroline is fent van már. - bökött fejével oldalra.
- És ki a faszt érdekel? - csattantam, és éreztem, hogy könnyes a szemem. - Ha már úgy is tudja... - álltam fel.

Megmosakodtam, és felöltöztem. Belenéztem a tükörbe, és rögtön el is fordultam. Szemeim meg voltak dagadva a sírástól, és a kialvatlanságtól karikák díszelegtek alattuk.
Elmentünk Paul-hoz. Megbeszéltük a követkő fellépés időpontját, egyeztettünk, hogy mikor megyünk be a vágókhoz, az új lemez miatt. Mondta, hogy a számlánkra a napkban meg fog érkezni a pénz.

Miután befejeztük a diskurzust, mindenki kiment a konyhába, hogy megbeszéljék mi legyen az ebéd. Ilyenkor mindig együtt evett mindenki... Mint egy család. Paul fizetett, ezért Niall mindig duplacsokis-mogyorós öntettel kért desszertet.
Mindenki kiment a konyhába, Paul pedig a papírokat rendezgette. Ott maradtam segíteni neki, majd nagy levegőt véve megszólaltam.
- Paul! Segíts nekem. - nyögtem félve.
- Mi a gond, Louis? - fordult azonnal felém aggódva.
- Caroline nálunk lakik néhány napig. - kezdtem bele. - És rájött. - mondtam, Paul pedig egyből tudta mire gondolok.
- Mit csináljak? - fogta meg a vállam.
- Kell valami, amivel én is zsarolhatom Őt. - mondtam végül. - Tudom, hogy erkölcstelen, és nem tartod tisztességesnek. De már megemészt ez az egész...
- Louis. - fordított magával szembe. - Igyekszem megtenni mindent. Nem érdekelnek az erkölcsök akkor, amikor a fiaimról van szó.
- Köszönöm. - mondtam hálásan, és megöleltem.

Harry

Már csak egy nap ezzel a szipirtyóval, mégis féltem, hogy mit tesz, majd ha elmegy. Fogalmam sincs milyen állítása szerinti „bizonyítékot” szerzett rólunk, de jobban örülnék, ha nem kéne megtudnom. Épp hogy hazaértünk a megbeszélésről, Louis el is tűnt itthonról. Én is erős késztetést éreztem, hogy elhagyjam a lakást, hogy ne keljen Carolinével lennem, ezért felöltöztem, és rövid sétára indultam a közeli parkban.

 A hó nagy pelyhekben szállingózott, megnyugtató volt. Szerencsére kevesen járkáltak most az utcán, tekintettel a nagy hidegre, ezért nyugodtan róttam a köröket. Elsétáltam a boltig, gondoltam ha már Louis így lelépett, meglepem egy kis vacsorával. Megvettem mindent, ami kellet, és elindultam hazafelé. Lassan lépkedtem de elég hó esett már ahhoz, hogy hatalmas ügyességem közepette seggre üljek a havas járdán. Szerencsére nem törtem el sem a csontjaim, sem a szatyorban heverő spárgakonzervet. Feltápászkodtam, és továbbmentem.

Már a vége felé jártam, az egész lakást ellepte a vacsora ínycsiklandó illata. Énekelgetve forgattam a húst, és kevertem a krumplit, de Lou még mindig nem volt itthon.
- Basszus! - szisszentem fel, amikor Caroline a csípőmet karolta át, én pedig megégettem a kezem. – Jobban is odafigyelhetnél, mikor jön rád az ölelgethetnék, ugyanis megégettem magam!- mondtam lenézően, majd hideg vizet folyattam a kipirosodott területre.

- Bocsi, nem szándékos volt! Igazán finom illata van a vacsorának, mikor lesz kész? – kérdezte.
- Két személyre főztem. – mondtam egyszerűen.
- Gondoltam, ezért együk meg mielőtt még Louis hazaér!- mondta aranyosan mosolyogva.
- Én Louisra és magamra gondoltam, te azt vacsorázol, amit a hűtőben találsz!- mosolyogtam én is gyermeteg módon, majd lekapcsoltam a serpenyő alatt a főzőlapot.
- Ó, értem! Már megbocsáss, de azt hittem megegyeztünk! Én nagyon szívesen tálalom a dolgot, kíváncsi leszek az első címlapra, amin valami hasonló fog állni „Harry és Louis melegek!”. – mondta gunyorosan, miközben idézőjelet karcolt a levegőbe.
- Nem szokásom nőket bántani Caroline, de ha továbbra is így viselkedsz, kénytelen leszek simán idiótának tekinteni téged, nem pedig nőnek, és netán még pofán is váglak! Most pedig legyél kedves és takarodj fel az emeletre, feltéve, ha nem akarsz az utcán éjszakázni, mert szíves örömest kirakom azt a hatalmas valagad a hidegbe. Megértetted? – mondtam halál nyugodtan, és még egy bájvigyort is megeresztettem a végére. Büszke voltam magamra, amiért képes voltam ezt mondani ennek a kibaszott szipirtyónak!
- Ne húzd fel magad Harry cica! Itt nem te vagy az, aki parancsol!- mondta, és elém sétált.
- Nézd Caroline, úgy gondolom elég világosan fogalmaztam, most pedig ha megbocsájtasz, ajtót nyitok a barátomnak! – mondtam, majd elsétáltam mellette.

- Szia! Örülök, hogy végre hazaértél!- ugrottam Louis nyakába, de rögtön el is engedtem, mert nagyon hideg volt.
- Szia neked is! – lehelt csókot a számra.- Finom illat van, főztél? – kérdezte.
- Aha, már kész, gyere együnk. – mondtam.
Le is ültünk vacsorázni, beszélgettünk, de nem mondta el hol volt, csak annyit mondott, majd ha szükséges beavat. Nem erősködtem, mert tudtam, ha kellene elmondaná, de azért furdalt a kíváncsiság. Miután megvacsoráztunk elmosogatott. Azt mondta, ha már én főztem, ő mosogat. Nem volt ellene kifogásom. Caroline szerencsére az emeleten volt, így nem zavart bennünket. Megnéztünk egy filmet, majd felvonultunk, lefürödtünk, és lefeküdtünk aludni.

Másnap reggel korán keltem, ami nem is volt baj, mert másfél óra múlva megbeszélésünk volt. Lefőztem a kávét, majd felvittem a hálóba. Louis takaró alól kilógó vállát puszilgattam, míg fel nem ébredt.
- Jó reggelt göndör! – köszönt, majd felült.

 Megitta a kávét, aztán hamar elkészültünk, és már mentünk is Paulhoz. Alig vártam, hogy odaérjünk, mert Paul kisfia imádnivaló, és imádok babázni. Rögtön az ölembe vettem a kis lurkót, és végig nálam is maradt, míg Paul elmondta amiket akart. Egészen késő délutánig náluk voltunk, de ötkor úgy döntöttünk ideje elindulni. Louissal úgy döntöttünk, hogy beülünk enni valahova, és én nagyon reméltem, hogy mire hazamegyünk, Carolinének nyoma sem lesz a lakásban!


Louis

Amikor beléptünk a lakásba egyből egymás ajkaira tapadtunk. Lerángattam Harryről a kabátot, majd a zakót. Már az ingét kezdtem volna gombolni, amikor megláttam egy női cipőt az enyém mellett.
- Mi a picsa? - hőköltem fel, és eleresztettem szerelmem. Ő értetlenül nézett rám, szememmel pedig a lábbeli felé böktem.
- Hát ez...? - vont vállat.
Elindultam a konyha felé. Ott ült Caroline, és épp két gyertyát gyújtott meg.
- Mit keresel még mindig itt? - köptem felé arrogánsan, és elfújtam az egyik, már égő gyertyát.
- Héj! Tudod, hogy milyen idiótán van ezeken a kanóc, és hogy milyen nehéz meggyúj...
- Leszarom! - üvöltöttem el magam. - Mit keresel még mindig a lakásunkban? - hangom egy oktávval feljebb csúszott, és éreztem, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhatok.
- Maradok még. - mondta mosolyogva, higgadtságot erőltetve magára. - Baj?
- Baj, mert nem ebben állapodtunk meg! - mondtam, és hátratűrtem kócos hajam.

Kimentem a konyhából, magamhoz vettem egy nagy fekete zsákot, és az előszobába indultam. Nem érdekelt, hogy mennyiért vehette ezt a cipőt. Fogtam, és beledobtam a zsákba. Hangosan koppant a sarka a kövön. Harry még mindig megkövülten állt az ajtónak támaszkodva, ahogy hagytam. Szeme vörös volt, de nem sírt. Arca pedig üres volt.

Találtam még egy selyemsálat, és egy kardigánt is. Azt is a cipő után küldtem.
Felmentem az emeletre, be a vendégszobába. Kihúztam a fiókot... Szépen berendezkedett, pedig csak négy napra jött. Vagy csak nekünk mondta, hogy négy napra jön.
Keserűen elmosolyodtam, mert tudtam, hogy az én kezemben van az irányítás. Mondhat bármit.
- Mit képzelsz te magadról? - jött a hátam mögül a rikácsoló hang.
- Segítek pakolni. - mosolyogtam vállam fölött, és folytattam a következő fiókkal. - Mondd csak, minek hoztál ennyi ruhát? Mindössze négy napra? - nevettem el magam nyugodtan.
- Ugye tudod, hogy holnap reggelre az egész világ tudni fog a ti kis románcotokról? - vette ki kezemből a zsákot, és befejezte helyettem a pakolást.
- Ugye nem gondoltad, hogy ennyiben hagyom? - mosolyogtam továbbra is.
- Hoppá! Hirtelen előjött belőled a férfi? - vágott meglepett arcot.
- Igen. - sütöttem le szemem. - Látnod kell. Hisz, ha már férfiként viselkedsz... Láss normális példát. - néztem fel, és kacsintottam. Arcáról lefagyott a mosoly, és álla leesett. - Magadra hagylak, pakolj csak. - mondtam, és kijöttem a szobából.

Lementem a lépcsőn, egyenesen a konyhába. Harry a bárpultnál üldögélt, kezében egy Wiskey-s pohárral.
- Mi lesz most Lou? - kérdezte, és továbbra is csak a poharat bámulta.
- Elmegy. - mondtam egyszerűen, és a kukába lapátoltam a kaját, amelyet Caroline főzött. Elfújtam az utolsó gyertyát is.
- Ennyire nem érdekel, hogy kiderülhet? - kérdezte keserűen.
- Tudod. - fogtam meg a kezét. - Őszintén szólva, nem. Annyira szeretlek, hogy bárki, és bármi bántását elviselném érted. - mondtam, és áthajolva az asztalon, megcsókoltam.
- Zavarok? - krákogott közbe Caroline.
- Igen. - mondtam.
- Caroline. - szólalt meg Harry. - Kérlek. Ha csak kicsit is számít neked, az ami volt köztünk... Akkor nem mondod el senkinek. - hangja könyörgött, remegett. Sírni fog.
- Nem érdekel túlzottan... - rántott vállat a kígyó.
- Reméltem, hogy ezt fogod mondani. - mosolyodtam el. - Várj! - nyúltam a bortartó felé, és kinyitottam egy üveg vöröset. - Mielőtt elmész. - mondtam, és elővettem három borospoharat. - Koccints kérlek velünk! - töltöttem, és kezébe adtam az egyik poharat. Ő idegesen elfogadta azt. Harry is magához vett egyet, és értetlenül nézett rám.

- Iszunk arra, hogy kidobtok, és én holnap mindenkinek elmondom, hogy titokban seggbekukit játszotok? - kérdezte arrogánsan koccintás közben, majd belekortyolt a borba.
- Mielőtt elmész. - emeltem fel mutatóujjam. - Szeretném, ha ezt elolvasnád! - mondtam, és kezébe adtam egy nagy borítékot.
- Mi ez? - kérdezte Harry.
- Majd meglátod. - nyugtattam meg, és megpusziltam.
Caroline szemei idegesen futottak végig a sorokon. Aztán meghúzta a borospoharat. Nagyot nyelt, és kidülledt szemmel nézett rám.

- Ez. Honnan van? - nyögte idegesen.

- Mi? - kérdezte Harry.
- Ó, semmi különös. - legyintettem. - Csak a kedves hölgy, több millió fontot sikkasztott a volt férjétől. És az adót sem szereti fizetni... Szerintem ez több port kavar majd, mint az, hogy én egy férfit szeretek.
- Hoppáka! - derült fel szerelmem, és mellém ugorva megcsókolt.
A nő arca még jobban lefagyott.
- Ha te nem mondod el. - kezdett bele az alkudozásba. - Akkor én sem köpök...
- Mi a garancia? - kérdeztem hidegen.
- Bármi.

Megegyeztünk, hogy nem zaklat bennünket, és nem mond el senkinek semmit. Megfogta a csinos kis Prada-ját, és a nagy zsákot, majd kilépett az ajtón. Remélhetőleg végleg távozott az életünkből.

Nagyot sóhajtottam, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen keményen tudok viselkedni.
- Te! - ugrott rám Harry, és elterültünk a padlón.
Csókolgatni kezdett, és az ingemet gombolta. Ami az ajtóban félbeszakadt, az folytatódott...