2.Fejezet

Meghoztuk ezt is, bár még csak szerda! Iskola időben azért nem lesz ennyi időnk, de majd igyekszünk hogy ne keljen sokat várnotok! :) Köszönjük mindenkinek a véleményét (már ami a történetet illette, nem szeretem ha olyan emberek szidnak akik nem is ismernek ;) ) tényleg sokat jelent, hogy már most ennyien írtatok! (Reméljük megtartjátok, eme remek szokást!) Reméljük, hogy ez a fejezet is elnyeri tetszésetek, mert én ma nagyon boldog vagyok! (Új telefont kaptam, akit érdekelne :D) Szóval jó olvasás! :D
A képet majdnem lehagytam ;)
Ja...és köszönjük Lizzy! :D ♥

Louis

- Otthon minden rendben? – kérdezte Anyukám, miközben segítettem neki bepakolni a mosogatógépbe.
- Persze. – mondtam. – Miért ne lenne? – aztán egy pillanatra oda pillantottam. – Talán itt nem?
- De. – mondta rögtön. – Mi baj lenne? – halkult el a mondat végére. – Csak nehéz így. Hogy alig látunk.
- Jaj, Anya! – tettem le a tányért, és szorosan megöleltem. – Tudod, hogy jövök, amikor időm engedi.

Este zuhanyzás után egy gyors kanaszta partit lezavartunk a testvéreimmel, aztán mindenki nyugovóra tért. Harry újra végignézte a kiskori fotóalbumom, és ismét nyugtázta, hogy imádnivaló voltam. Aztán gyorsan javított, hogy még most is az vagyok. Ezen jót nevettünk.

Másnap reggel sokáig aludtunk, végül is tegnap sokat kocsikáztunk… Együtt reggelizünk a családommal, és nem sokkal később már úton is voltunk London felé. Izgatott voltam, hogy mit fogsz szólni. Nagyon szépen lett berendezve, már egy-két holmit át is vittem. Persze csak olyanokat, amik nem feltűnőek.
- Itt kellett volna jobbra menni! – kiáltott fel mellettem. – Most aztán kerülhetjük meg az egész várost. – mérgelődött.
- Nyugi. – mosolyodtam el. – Öt perc, és otthon vagyunk, édesem. – tettem kezem térdére.
- Na, arra kíváncsi leszek. – morgott tovább. Aztán megálltam a nagy sárga épület előtt. Értetlenül nézett rám. Én kiszálltam, és kezemmel intettem, hogy jöjjön. Kinyitottam a kaput, és még mielőtt a lépcsőházba bementünk volna, megkértem, hogy új sáljával kösse be szemét.
Felértünk a másodikra. Kezébe adtam a kulcsot, és levettem szeméről a sálat.
- Tessék! – nyomtam puszit puha arcára. – Boldog karácsonyt! – magam felé fordítottam, és lágyan megcsókoltam. Épp csak egy pillanatra, különben azonnal ráugrottam volna. Ő még mindig meglepetten nézett. – Na mi lesz? Nem nyitod ki?
- De. – bólintott, és bedugta a kulcsot a zárba. Várt egy kicsit, elfordította a fémet, és lassan-egész lassan- lenyomta a kilincset. Belépett, és meglátta. – Ez a miénk? – fordult felém gyermeki mosollyal arcán. – Csak nekünk? – szeme sarkában egy könnycsepp csillogott. Mellé léptem, és letöröltem azt.
- Ideje, hogy a saját életünket éljük. – simogattam meg haját. – A saját lakásunkban. Gyere. Mutatok valamit! – megragadtam csuklójánál fogva, és a nappaliba vezettem. A falak fehérek voltak, kivéve egyet. Azt az egyet egy óriási angolzászló fedte be. Én imádtam, reméltem, hogy ő is imádni fogja!

Harry

Nem jutottam szóhoz. Talán még a szám is tátva maradt miközben körbevezetett. Nem volt nagy a lakás, de kettőnknek bőven megfelelt, sőt. Volt egy nagy nappali, és a jobb végében a konyha. A nappaliból vezetett fel egy lépcső. Odafent két háló volt és egy nagy fürdőszoba.

- Imádom! – mondtam és a hátára ugrottam. Belepusziltam a nyakába, majd levitt a lépcsőn.

- Örülök, ha tetszik, viszont most haza megyünk, összepakolunk és áthozunk mindent. – mondta és letett a hátról. Igen, sajnos a költözés pakolással jár, ezért tovább is indultunk. Látszott Louison, hogy már készült erre az egészre, ugyanis dobozok, és zsákok vártak odahaza a szobánkban. Elkezdtem a bőröndjeinkbe pakolni a szekrény tartalmát, és arra jutottam, hogyha már úgyis ki kell pakolni az egészet, közben átválogatom a ruháinkat. Nem volt jó ötlet így utólag belegondolva. Louis ragaszkodik az összes cuccához, és akárhányszor megkérdeztem egy pólónál, hogy szüksége lesz e még rá,- mert eddig összesen kétszer láttam rajta, az is egy éve volt -, rögtön rávágta, hogy igen, és ki ne merjem dobni. Így hát főleg a saját ruháimat selejteztem, de azért néhány cuccát elrejtettem az enyémek között. Nem volt túl sok cuccunk, és a lakás már be volt rendezve, így csak a saját személyes halmijainkat kellet eldobozolni. Estére végeztünk, majd autóba pakolva, visszamentünk az új lakásunkba. Lakásunk, jó érzés azon gondolkodni, hogy ez csak a miénk, végre egy szinttel előrébb vagyunk, és van egy saját otthonunk. A dobozokat felcipeltük ugyan, de ahhoz már egyikünknek sem volt kedve, hogy kipakoljunk.

Fürdés után leültünk a kanapéra Tv-t nézni. Egymáshoz bújva feküdtünk, egy meleg takaró alatt és pont a kedvenc filmemet játszották. Azt hiszem elalhattam, mert Louis édes szólongatása hozott vissza az álomvilágból.

- Menjünk be a hálóba Édesem! Ott még is csak kényelmesebb!- mondta majd homlokon puszilt.

- Rendben!- mondtam. Felmentünk a hálóba, majd egymáshoz bújtunk, én pedig ismét hamar elaludtam.



Reggel magamtól keltem, Lou pedig már nem volt mellettem. Arcot, és fogat mostam, majd lesétáltam a nappaliba. Lou éppen telefonált, miközben fel lejárkált a nappaliban. –Jó, rendben!- mondta majd letette a telefont.



- Jó reggelt!- mondtam, majd adtam egy puszit a szájára, és a konyhába indultam, hogy kávét csináljak, de az már az asztalon várt.

- Remélem még nem hűlt ki!- mondta, majd leült mellém.

- Ki hívott? – kérdeztem két korty között.

- Paul, csinálnunk kell, egy ’Boldog Karácsonyt’ videót a rajongóknak. Kettőre a többiekhez megyünk, felvesszük, aztán elmehetnénk vásárolni, mert a hűtő elég üres!- sorolta a mai teendőinket.

- Mikor indulunk? –kérdeztem, majd felálltam, és a mosogatóba raktam a bögrém.

- Olyan fék kettő körül, azért annyira nem költöztünk messzire, hogy órákat kelljen kocsikázni!- mondta vigyorogva, majd felém indult.

Louis

Közel mentem hozzá, és homlokon csókoltam. Aztán csukott szemhéját, és arcát.
- Boldog vagyok, Harry. – suttogtam a fülébe, ő pedig libabőrös lett. – Elmegyek zuhanyozni. – cirógattam meg felkarját.
- Ooké. – mondta elhaló hangon. – Addig én pakolászom kicsit.

Felmentem a fürdőbe, gyorsan lezuhanyoztam, aztán törölközővel derekam körül, borotválkozni kezdtem volna. Ugyanis a borotvám bújócskázott.
- Nem láttad a borotvám? – kiabáltam le.
- Nem. – jött a válsz. – De így sokkal szexibb vagy. – nevetett, és ettől vízhangzott az egész lakás. Imádtam, ahogy nevet. – De komolyan. Különben meg ne tollászkodj, szépfiú! Szeretnék hajat mosni. – mondta, már az ajtófélfának támaszkodva.
- Kész is vagyok. – mentem ki a fürdőből, be a hálóba. Különösebb válogatás nélkül kiválasztottam egy inget, és egy nadrágot hozzájuk illő cipővel. Előkerestem a zsákok mélyéről a sapkám, és a vastagabb kabátom. – Elmentem! – kiabáltam fel az emeletre.

A vásárlás nem is volt olyan egyszerű, mint gondoltam. Azt hittem, hogy ilyenkor az emberek nagyja otthon van, és ünnepel. De nem! Csomó ember- főleg nők- a szupermarketben volt. Szinte a fél város, és ez elég komoly így karácsony másodnapján. Természetesen rögtön közös fotót kértek, meg miegyebet. A fél órásra tervezett vásárlásom délután egy óráig húzódott el.
- Hol a francban vagy? – szólt bele Harry a telefonba. – Indulnunk kell lassan. És miért nem vetted fel a telefont? – zúdította rám haragját.
- Ne haragudj, máris otthon vagyok. – mondtam halkan, de szerencsétlenségemre meghallotta az egyik visító lány.
- Biztos a barátnője hívta! – kiabált rögtön.
- Nagyon kedvesek vagyok, lányok! De nekem most mennem kell, ne haragudjatok! – még aláírtam két embernek, aztán a pénztár felé siettem. Kártyával fizettem, és már kocsiba is ültem.
Harry már a ház előtt toporzékolt, és majd meg akart fagyni.
- Vigyük fel a cuccokat. – mondtam.
- Romlandó? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Nem. – válaszoltam. – Akkor induljunk. – beültünk a kocsiba, és a stúdió felé hajtottam. Mielőtt kiszálltam volna, megfogtam a karját. – Mi a baj?
- Semmi. – mondta mogorván.
- Pedig eléggé paprikás a hangulatod… - próbáltam megmosolyogtatni, de ő csak felhúzta csinos kis orrát.
- Szeretnék kiszállni. Elengednél? – kirántotta karját a kezemből, és kiszállt. Nélkülem bement!
Csatlakoztam a többiekhez, és rögtön el is kezdtük a felvételt. Paul megkért mindenkit, hogy vegyünk fel egy idióta mikulás sapkát. Mi felvettük, és minden kedves rajongónak boldog karácsonyt kívánva elénekeltük a ’Boldog karácsony’ című elnyűtt dalocskát.

Harry megkérte Zayn-t, hogy vigye haza, mert elfáradt. Gondoltam tényleg így van, így én is utánuk indultam. Ők viszont nem oda mentek, ahova én gondoltam. A közös házhoz mentek. Gondoltam, ha baja van, azt úgy is elmondja, hiszen barátok közt ez így szokás. Nálunk pedig elég speciális a helyzet…Ez pedig maximális őszinteséget igényel, mindkét fél részéről.

Késő este a kanapén néztem valami baromságot a tévében, amikor kattant végre kulcsa a zárban.
- Hol voltál egész délután. – kérdeztem rögtön.
- Hát nem itthon. – vont vállat. – De gondolom, jól szórakoztál. – kacsintott rám arrogánsan, és a hűtő felé indult. Kivette a narancsleves dobozt, és beleivott.
- Mi a francról beszélsz? – értetlenkedtem.
- Ne tedd az ártatlant! – rázogatta előttem mutató ujját. – A picsába, Louis! – szeme könnybe lábadt, szipogott, és a szavakat nehezen préselte fogai közt. Elindult az egyik zsák felé indult, beletúrt, és kivett egy piros női alsóneműt. – Tudod, hogy útálom, amikor becsapnak! – a lábam elé dobta a textilt, amit még sosem láttam.
- Hát ez nem az enyém. – mosolyodtam el.
- Gondolom a kedves kisasszony, akivel karácsony előtt annyit beszéltél telefonon! Lisa, ugye? – már nem sírt, bőgött. Nekem is sírnom kellet. Nem bírtam nézni, ahogy sír, és ami a legjobban bántott, hogy azt hiszi megcsaltam.
- Lisa az ingatlanos, te butus. – szipogtam én is.
- Akkor gondolom jó áron vetted meg… - fordított hátat nekem.
- Esküszöm, hogy nem történt semmi. – mögé léptem, és megfogtam a vállát. Aztán az agyam kapcsolt, hogy a bugyi biztosan Danielle-é. Hiszen én nem hordok ilyet. Csak összekeveredhetett a mosásnál a ruhánk… Ezt Harrynek is elmondtam, de nem hitte el.
- Tűntesd el. – mondta, aztán felment az emeletre.